Balatonkenese, városismereti teljesítménytúra

2015.07.04

Végre ismét itt vagyok az imádott Balatonomnál. Már jó előre néztem, hogy nyaralásom idején nincs e teljesítménytúra a környéken, nehogy kimaradjak valami jóból. Így alakult, hogy kinéztem magamnak a reggeli futás helyett egy közeli településen ezt a jó kis túrát Balatonkenesén. A Mount Everest túrasorozat részeként ez a város volt soron. A sorozatban különböző Balaton környéki településeken 8850 métert kell megtenni, elsősorban a helyi nevezetességeket végigjárva.

Reggel felszerelkezve a kis szopogós hátizsákommal (a futóssal) elindultam. Már korán meleg volt, 9 órakor 28 fokot mutatott a kijelző (mondanám költőien, hogy a hőmérő higanyszála, de higanyos hőmérőt ezer éve nem láttam...). Könnyen odataláltam a balatonkenesei kikötőhöz, csak beütöttem a GPS-be, hogy Kikötő utca 1. :D

Kedvesen fogadtak a rajtban, váltottunk pár szót, kértem, hogy csináljanak rólam egy fotót, majd 9:20 órakor elrajtoltam, és nyakamba vettem a várost. Első körben úgy terveztem, hogy sitty-sutty lefutom, tízóraira otthon vagyok, aztán később mégis változtattam ezen az elképzelésemen.

Rajtfotó a kikötőben

Az itiner nagyon részletesen leírta, hogy melyik utcán merre menjek, csak az utcatáblát kellett vadászni. Egy-két helyinek tűnő lakost megkérdeztem, hogy melyik a Bakó utca, de ők se tudták, aztán mentem ösztönösen és hamar odaértem a református templomhoz. Érdekessége, hogy a mai templom helyén egy 1200-as években épült gótikus templom állt, amit a török pusztítás után építettek újra. A patakparton a parókiánál található Nepomuki Szent János szobra, aki a folyók, hidak védőszentje és a gyónási titkok megőrzője. Mint megtudtam, ez a szobor csak másolat, az eredeti oltalom alatt áll, mivel a legrégebbi a városban, ezért a könyvtárban őrzik.

Református templom

Nepomuki Szent János szobor

Elhaladva a református templom mellett nagyon fürkésztem az utat, amikor jónak találtam az irányt, elkezdtem futni. Annyira néztem az itinert és az utat (persze futva), hogy a szemem tovább szaladt rajta és emiatt a Soós utcát kerestem. Na igen, csak az már lefelé van... Láttam én egy Tátorján sétány táblát és jelzést, de ilyet nem olvastam. Aztán amikor jött sorban a hét vezér (mármint utca név formájában...), gyanús lett a dolog. Nem sokat, kb. 1-200 métert futottam túl, megnéztem a térképvázlatot és visszaszaladtam a helyes útra. Közben másodszorra mellőztem el egy családot. Felsiettem a Soós-hegyre, a második ellenőrzőponthoz. Itt is kedvesen, mosolyogva fogadtak. Nagyon szép kilátás nyílt a környékre és a Balatonra. A pontőr kisfiú megcsodálta a kis szopogós hátizsákomat, fotózkodtam és indultam tovább. Megtudtam, hogy itt virágzik májusban a tátorján, ami egy veszélyeztett növény, egész Európában egyedülálló.

Kilátás a Soós-hegyről

A kilátótól lefelé menet természetesen ismét elfutottam a jó kereszteződés mellett a hétvégi házak irányába. Annyi baj legyen, így legalább felkerekítettem a túrát. :) Visszafutottam, majd harmadszorra is elmellőztem a családot, akik tök hülyének néztek már addigra, hogy szaladgálok jobbra-balra. Lefutottam a hegyről, vissza a városba. Biztos, ami biztos, egy biciklist megkérdeztem, hogy ez e az az utca, amin nekem menni kell. Az volt. :) A Kossuth szobor mellett elhaladva befordultam az utcába, majd egy ácsmester szobra után megérkeztem a Tájházhoz - mint kiderült - elsőként. Egy nagyon kedves könyvtáros hölgy fogadott. Készített rólam fényképet a helyi újságba (celeb lettem :D) és én is kértem egy fotót, majd megmutatta a Tájházat. Szeretem a tájházakat, visszarepítenek a múltba. Izgalmas világ volt az is a maga nemében. Elkezdtünk beszélgetni a hölggyel. Azt pedig roppant szeretek. Csak úgy repült az idő, szerintem kb. negyed órát beszélgettünk. Közben egy túratárs néni is megérkezett, akit még a hegy alján mellőztem le. Írtam a vendégkönyvbe pár sort, majd elindultam vissza a kikötőbe.

Tájház

A tájház volt az a pont, amikor megkérdeztem magamtól, hogy hová rohanok? Minek? Így is gyorsan végigjárom. A túra utolsó kb. 3 kilométerét végigbattyogtam. Elindultam a katolikus templom felé a központon keresztül. Kissé furcsán néztek a strandra induló fürdőruhás, nyári ruhás emberek, hogy mit keres itt ez a nő hátizsákkal, valami csővel a nyakában, hülye színű felsőben meg rózsaszín nadrágban?! Persze mindehhez zárt cipőt visel, és valami papírt szorongatva rohan valahová...

A kétszáz éves katolikus templom felé menet ismét érdekességet láttam. Megörökítettem a borlovagrend által állíttatott Szent Orbán szobrot, a szőlő, szőlőművelők (és persze a kocsmárosok) védőszentjének szobrát. A hagyomány szerint, ha megóvja a szőlőt a fagykártól, bort visznek a szobornak. Napjainkban nem hiszem, hogy tartják már ezt a hagyományt, nem nagyon lenne esélye "megpimpósodni" a bornak a szobor tövében... :)

Szent Orbán szobor

Katolikus templom

A katolikus templom után a Táncsics utcán összefutottam biciklis rendőrökkel. Jól megdicsértem a Police feliratú bringájukat és közöltem, hogy még nem láttam bringás rendőrt. :D Amúgy tényleg nem láttam még, na...

Innen lesétáltam a Széchenyi parkon át a kikötő felé a célba. A parkban szabadtéri fitneszgépek, játszótér, miegymás volt. Kissé meglepődve fogadtak, hogy ilyen hamar beértem (1 óra 5 perc alatt), de mondtam, hogy beszélgetéssel és sétálással együtt volt ennyi, rövidebbre tervezetem eredetileg. Kaptam finom házi sütit, emléklapot, szép kitűzőt. A bringás rendőrök is odajöttek érdeklődni a szervezőkhöz. Jót beszélgettünk, majd visszaindultam nyaralásom helyszínére. Mindössze 13 ember teljesítette ezt az egyébként érdekes városismereti túrát. Nem csodálom, hogy kevesen vágtak neki, hiszen 30 fok volt már délelőtt is.

Célfotó a kikötőben

Én ilyen városismereti túrasorozatot több megyében is szívesen fogadnék, hiszen sokszor a saját lakóhelyünk szépségei felett is elsiklunk. Néha én is rácsodálkozom otthon egy-egy építészeti remekműre, hiszen mindig újabbnál, újabb arcát mutatja meg a város. Soha nem szűnnek meg a csodák. :)

Aranypart