Egri Bükk 30

2016.05.30

Három napig nem edzettem és nem futottam, ugyanis a szigorlatra való készülés minden időmet lefoglalta. Bízva a sikeres csütörtöki teljesítésben, már korábban jól kinéztem szombatra egy környékbeli kalandot, az Egri Bükk teljesítménytúrát, ahová Testvéremet is elhívtam. Nem igényelt túl nagy logisztikát a dolog, mivel Felsőtárkányban volt a rajt és a cél, megbeszéltük, hogy a 30 km-es távon indulunk és futunk, amennyi jól esik. A szigorlatom ötös lett, így vidáman készülhettem a kalandra! :)

Boldogság töltött el, amikor tudatosult bennem, hogy a rajt/cél helyszíne, az Imókő Üdülő a testnevelés szakos turisztika táborom helyszíne. Ez két dolog miatt is érdekes. Egyrészt jó volt a tábor! :D Másrészt pedig itt találkoztam először a teljesítménytúrázással, ami azóta hobbiszerelemmé nőtte ki magát. Egyébként szerintem én vagyok az első tesis a világtörténelemben, aki önszántából kétszer ment turisztika táborba... Két évvel később ugyanis a Tátrában tartott táborba is elmentem. :)

A rajtban pikk-pakk ment minden, gyorsan neveztünk, megkaptuk az itinert és útnak indultunk. Szalagokkal jelezték az útvonal elejét, így véletlenül sem tudtunk rossz irányba indulni. A Vasbánya felé tartó kaptatón előjöttek a tábori emlékek, hiszen akkor ezt futottuk fel is és le is, nappal is és éjjel is. Folyamatosan emelkedő, de csodaszép szakaszon caplattunk felfelé Testvéremmel. Egyszerűen nem tudom megunni a Bükköt. Hiába láttam ezt a részét is ezerszer, mégis minden egyes alkalommal olyan, mintha először járnám végig. Biztosan azért lehet így, mert más-más fára, bokorra, kőre figyelek éppen és az újdonság erejével hat. Hamar odaértünk a Völgyfőházhoz, kedvesen fogadtak, aszalt gyümölccsel kínáltak. Kellemes volt az idő, még nem érződött a hőség, de egyre fokozódott már a meleg.

A Pazsag-erdészház felé vezető szakasz kellemesen hullámzott. Felváltva futottunk és caplattunk. Kissé kezdtem már megéhezni, így mielőtt megfalatoztam volna a zabszeletemet, megnéztem, hol lesz kajapont. Épp a következő volt, pont fél távnál, így maradt a helyén a vésztartalék. Egyébként úgy néztem ki, mind valami kezdő westernhős, csak nekem egy-egy zabszelet volt a "pisztolytáskában". Most avattam fel az új trail szoknyámat és annyi zseb van rajta, hogy komolyan elgondolkoztam, hogy táska se kell. Majd azért figyelek, hogy ne tömjem túl rajta elől-hátul a cipzáros zsebet, mert telerakva simán hajaznék a willendorfi vénuszra.

Többekkel találkoztunk ezen a szakaszon. Nemigen lehetett eldönteni, hogy ki megy az 50-es és ki a 30-as távon. A Pazsag-erdészház előtt egy éles kanyar vitt le a műúton. Mi Testvéremmel szabálykövetők vagyunk (még térkép is volt nálam, mert azt írták, hogy kötelező...), így megjegyeztük egymás között, ahogy a nyúlfarknyi 20 méteres kanyart néhányan levágták a kis dombon keresztül. Mondtam Testvéremnek, hogy na, ez a "kispistázás". Az erdészháznál ismét kedves fogadtatásban volt részünk, nagyon finom, puha kenyér, zsír, hagyma, margarin, só, kétféle házi lekvár és ásványvíz várt minket. Alig két órája voltunk úton, de úgy ettünk, mint aki sosem látott ennivalót.

A kéken indultunk tovább, kb. 2 kilométeres szakasz vezetett a műúton. Kissé lemaradtunk a kajaponton feltömörült emberektől és egy alkalmas bokrot kineveztünk wc-nek. Ismét megállapítottam, hogy roppant jó ez a szoknya, ugyanis bugyi sem kell alá, így ezerszer kényelmesebb is, az erdei pislantást pedig felettébb megkönnyíti. :) A Keskeny-Bükk felé az országutat keresztezve kellett tovább haladni, ahol ismét szalagokkal könnyítették meg a dolgunkat, ugyanis itt kb. négy jelzés hat felé halad tovább, így könnyű lett volna elkeveredni.

Jót röhögtünk Testvéremmel, ahogyan kaptattunk felfelé a zöldön, mert konkrétan nyakig ért a gaz. Most már simán érthető volt neki, hogyan csíphetett engem tavaly hónaljon a csalán!? Na, csalán az itt is volt bőven! Tesóm még direkt bele is nyúlt olykor, én nem annyira örültem, ha megcsípett, de ráállítottam az agyam, hogy nekem az jó, mert tök sok jótékony hatása van, így tűrtem. Nem biztos, hogy a bokáig érő csalánban kellett volna szelfizni, de a gyönyörű kilátás mindent megért.

"Nincs is szemünk!" (ez a vállalható szelfi :))

Vidáman pózolok, pedig az ott mind csalán... :)

A keskeny-bükki ellenőrzőponton vált ketté az 50 és 30 km-es táv útvonala. Itt a speciális mentők ügyeltek, egy talpraesett kislánytól pedig megkaptunk a pecsétet és egy Balaton szeletet. Megfalatoztuk, majd ettünk varázs magnéziumot, mert következett a túra legszívatósabb szakasza. Kb. 20 kilométernél, egy jó kis örömlejtő után,több mint 1 kilométer hosszú emelkedőt másztunk meg, amit nehezített, hogy nagy része nyílt volt, az idő már dél felé közeledett, ezért a közbeeső két darab árnyékból erőt merítve caplattunk fel a hőségben. Innen már Testvéremnek is kezdett ismerőssé válni a terep. Egyszer a Stimecz-ház felől sikeresen elvétettük az eredetileg tervezett útvonalat és felfutottunk a kék +-en, onnan pedig Isten tudja merre fordulva egy muflon csontvázat találtunk. Miután mindenféle hatalmas muflonevő véres fenevadak jutottak eszembe, visszaszaladtunk arra, amerre jöttünk. Jót nevettünk a saját tévedésünkön és vidáman kocogtunk immár lefelé a csodaszép tájon át. Szeretem ezt a szakaszt, mert olyan, mint egy meseerdő. Meg vagyok róla győződve, hogy tündérek is laknak itt, amit tökéletesen alátámasztott az utat szegélyező rengeteg gyönyörű lila és fehér harangvirág. Hogyne laknának itt, hiszen harangvirágból van a szoknyájuk! :D

A meseerdő kapujában :)

A Stimecz-házhoz leérve pecsét várt minket, az artézi kúthoz vezető út, pedig ki volt szalagozva. Nagyon jól esett a finom, friss, jéghideg víz. Töltöttem a szopogósba és nekivágtunk az utolsó szakasznak. Kissé fájdogált már a bokám, Tesómnak pedig a térde, aminek nem tett túl jót a síneken való futás. Mondjuk, azt futtatnám egész nap oda-vissza, aki ott jelölte ki a kéket! Hiába az út mentén csörgedező patak látványa, a hűvös erdő, a sínek felett néha átugró őzikék, muflonok és egyéb erdei állatkák, ha 4,5 kilométeren keresztül megaszívás haladni.

A Varróházat elérve nem mondanám, hogy megkönnyebbültünk, mivel innentől kb. 1,5 km nyílt szakasz és aszfalt út következett a célig. Úgy fejbe csapott a déli hőség a hűs erdő után, hogy kissé meg is szédültem. Kocogtunk még, de már nem igazán esett jól, sem a fájdogáló testrészeink miatt, sem a dög melegben. Úgy döntöttünk sétálunk. Hamarosan beértünk a faluba, pontosan tudtuk az utat a célig, de azért megnéztük a kereszteződésben, hogy merre halad a leírás, illetve megzavart, hogy előttünk ketten éppen ellenkező irányba indultak el. Arra is lehet ugyan menni, egy kisebb kaptatóval a hegyen át, de az aszfaltúton vezetett a túra vége. Felcaplattunk és vidáman érkeztünk meg a táborba.

Gratuláltak, majd mindketten megkaptuk a bronz jelvényünket, ami azt jelképezi, hogy első alkalommal teljesítettük a távot. Nagyon tetszik nekem az oklevél is, ami egy térképrészlet. Megállapítottuk Tesómmal, hogy ez egy nagyon jó túra volt! Mindenhol kedvesek voltak az ellenőrzőpontokon, pont annyi ellátást kaptunk, amennyire szükség volt és pont ott, ahol kell. Nem volt szükség térképre, mert jól követhető, részletes leírást kaptunk. Csodaszép, jól futható útvonalon, nagyon jó szintelosztással haladtunk, ami örömmé tette a 30 kilométeres táv teljesítését.

Kincsek

Bronz jelvény

5:32 óra alatt teljesítettük a 31,2 km-es távot kb. 1020 méter szinttel. Szupergörl a Testvérem is! Jövőre jövünk az ezüst jelvényért! :)

Forevörtugedör <3