Erdőkövesd Challenge 25

2016.08.07

Tavaly nagyon jó élményekkel tértem haza az Erdőkövesd Challenge 50 km-es távjáról, ezért idén úgy döntöttem, hogy visszatérek. Testvéremmel ketten vágtunk neki a 25A teljesítménytúrának. Tavalyhoz képest újítás volt, hogy az 50 km-es túra két szakasza közül lehetett választani a 25 km-es indulóknak, így mi az elejét választottuk. Mivel én ismerem a teljes távot, átgondolva, ha esetleg ismét kánikula lenne, mint tavaly, ez a része valamivel árnyékosabb és a folyamatosan váltakozó terepviszonyok miatt izgalmas. Utóbb megtudtam, hogy az 50-es és a 25B túra vége természetvédelmi okokból módosításra szorult, így nem pontosan az volt, mint addig. Melegre számítva korai indulást terveztünk, már 7 óra körül megérkeztünk Erdőkövesdre. A szervezők szeretettel, nagyon kedvesen, barátságosan, a nevemen szólítva fogadtak, ahogy egy-két túratárs is köszöntött. Jól esett a barátságos fogadtatás mindenkitől!

Negyed 8-kor komótosan elrajtoltunk. Úgy terveztük, hogy kocogunk, amennyi jól esik. Mindketten bokafájdalommal küzdünk, így nem terveztük megerőltetni, inkább kellemes kikapcsolódásnak szántuk a napot. Azért hívtam el ide a húgomat, mert egyrészt nagyon változatos terep, a réttől a szántásig, a borókáson át a susnyásig, a szurdokon keresztül a kiserdőig, a tűlevél szőnyegen át az ösvényig, az aszfalttól a homokos talajig minden van 25 kilométeren belül. Másrészt olyan helyen jártunk, ahová egyébként úgysem jövünk el edzeni, félve az eltévedéstől, hiszen az útvonal turistajelzés nélküli utakon halad, csak a faluban láttam egy kéket az egyik oszlopon. A szervezők idén is kitettek magukért, tökéletesen jelölt útvonalat kaptunk, még a kereszteződéseket is lezárták szalaggal, így esély sem volt az eltévedésre. Mondjuk ezt nálunk sosem lehet tudni...

Hamarosan kiértünk a falu szélére és felkocogtunk a réten, megcsodálva fentről a panorámát. A folyamatosan hullámzó utat követve a dombtetőn megérkeztünk az első kódos ponthoz. Ezután egy bozótoson keresztül beértünk a kiserdőbe. A hűs, árnyékos erdei szakaszon szinte boltívként hajlanak keresztül a fák. Olyan érzése van az embernek, mintha egy egészen más világba csöppenne. Megáll a levegő, a légy se rebben, szerintem az állatok egész nap a fák mögül figyeltek, hogy mit akarnak ezek itt!? Ahogy haladtunk előre, fokozatosan nyílt ki körülöttünk az erdő és egyszer csak eltűntek a boltívet formáló fák, majd a fák borókabokrokká változtak át és tovább nyílt a táj. A kilométerek szinte repültek a percről perce változó terepen. Hamarosan megérkeztünk a tavalyi nagy izgalmam forrásához, ahol a medvét látták a pontőrök. Itt idén nem volt ellenőrzőpont, de nagy izgalommal tekintgettem felfelé, hogy nem közeledik e valamilyen állat véletlenül...

Innen gyorsan beértünk a faluba, a temető melletti kútból friss, hideg vízzel feltöltöttük a kulacsot, majd hamarosan megérkeztünk a Bocsi-tanyához a 3. ellenőrző- és frissítőpontra. Csokit és zabkekszet falatoztunk, de vízre nemigen volt szükség, mivel párszáz méterrel korábban töltöttünk a kútból. Megcsodáltuk a vadvirágokkal teli hatalmas rétet, megmutattam húgomnak a köves-völgyi lipicai lovastanyát, de sajnos idén nem voltak kint a lovak. Megkaptuk az aláírást és nekiiramodtunk egy jó kis meredek szakasznak a Büdös-kúti-tó felé. Elég "bokatörős" volt a terep, a kerékpárosoknak neonszínnel jelölték a kiálló gallyakat, köveket, ami nekünk is jól jött, de megállapítottuk, hogy itt le nem mennénk biciklivel, mert tutira fejre állnánk. Hamarosan összefutottunk négy kis fiatalemberrel, akik valószínűleg helyi általános iskolások voltak és minimál felszereléssel nyomták a 25-ös távot. Kicsit el is szégyelltem magam a Hokában, speckós anyagú terepfutó ruhában, hátamon futómellénnyel, amikor láttam, hogy a srácok tornacipőben, mackónadrágban, fél literes flakonnal suhannak. Mentségemre legyen mondva, hogy én azért tök sokat megyek, ők pedig valószínűleg játszani járnak az erdőbe, mint mi annak idején a gyepre. Egyikőjük elhagyta az itinerjét, amit mi megtaláltunk, és leadtuk korábban a 2. ponton. Szóltunk neki, hogy tudjon róla.

A nagy meredek után jobban lehetett haladni, magunk mögött hagytuk a fiúkat, kocogtunk kicsit, itt értek utol a biciklisek. Kérdezték, hogy melyik távon megyünk, váltottunk pár szót, majd mentünk tovább egyenesen utánuk. Tesóm mondta, furcsállja, hogy nincs lezárva szalaggal az egyik kereszteződés, ami mellett eljöttünk, mert eddig végig úgy volt. Mentünk tovább, majd beértük a bicikliseket, akik éppen megtorpantak, hiszen lezárásba ütköztek. Kiderült, hogy elvétettünk egy kanyart. Visszakocogtunk, majd a helyes úton tovább indulva a Büdös-kúti-tó pihenőhelyhez érkeztünk. Újra utolértük a fiúkat, akik nemigen tudták, hogy miért jövünk már megint utánuk, de felbátorodva ketten futni kezdtek. Innen nem messze van egy forrás, ami szintén frissítőpont, de nem volt rá szükség. Átverekedtük magunkat a fakitermelés vagy vihar, vagy ufó megszállás által hátrahagyott gallyrengetegen, ahol út sem volt és a nedves-sáros talaj csak tovább nehezítette az átjutást.

A völgy

Nemsokára megérkeztünk az egyik kedvenc részemre. A Büdös-kút völgy talán még a tavalyitól is nehezebben járható volt, de éppen ez teszi szerethetővé. Elképzeltem, hogy esős időszakban konkréten járhatatlan lehet, hiszen a nyári melegben is olyan érzésed van itt, mintha október végén járna az idő. Még majdnem fáztam is...

Itt utolért minket a volt iskolatársunk, Tesómnak még ovistársa is volt, akivel tavaly találkoztam ezen a versenyen. Neki rokonok élnek itt, minden évben eljön. Ismét az 50 km-es távon futott. Váltottunk pár szót, majd elköszöntünk, mert nekünk meg kellett állni, hiszen a negyedik ellenőrzőpont következett. Felírtuk a kérdésre a választ és suhantunk tovább.

Igazi örömfutás volt a következő 3-4 kilométer. Szinte a lábunk alá folyt az út és tolt előre folyamatosan. Hepehupás, göröngyös volt, de nem kellett lépten-nyomon arra figyelni, hogy vigyázz gödör, ott egy faág, emitt egy kő. Elsuhantunk két bambán bámuló ló között, akik türelmesen várták, míg gazdáik befejezik a napi favágást. A szép rendben besorakoztatott farakás mellett elhaladva folytattuk az utunkat. Aztán hirtelen meglepődtem. Sitty-sutty kinyílt az erdő. Emlékezetem szerint itt tavaly egy csodálatos erdei ösvényen futottam, most meg erdő sehol, csak facsonkok szerteszét. Sajnáltam a kis ösvényt, cserébe gyönyörű kilátás nyílt a minket körülvevő tájra.

Kilátás varjúfával

(a varjúfát Tesóm találta ki régebben, az egy olyan fa,

ami tök kopár és már csak egy varjú hiányzik a tetejéről)

Már jó ideje nem volt sem ellenőrző-, sem frissítő pont, és vészesen fogyott a vizünk. Mivel tavaly nem volt még gps-es órám, így nem tudtam pontosan, hány kilométernél értünk vissza a tanyához, ami oda-vissza ellenőrzőpont. Sejtettem, hogy nincs messze, de a biztonság kedvéért csak kortyokban ittuk a langyossá vált vizet és izot, sose lehet tudni alapon. Felkaptattunk a dombra, ami valahogy kevésbé tűnt meredeknek tavalyhoz képest. Ahogy felértünk az jutott eszembe, hogy csak ennyi? Fejlődik az ember... Ezen a szakaszon volt a legtöbb homokos rész. Futsz, futsz, nem számítasz rá és egyszer csak bokáig süppedsz a homokban. A második ilyen semmiből jövő, néhány száz méteren át tartó homokos szakaszon már röhögtem kínomban. Homokban nem lehet futni, csak ugrándozni, mint a kecskebéka!

Újra ismerős terep következett, visszaértünk a Bocsi-tanyához, ez volt az utolsó ellenőrzőpontunk. Neccesen, de kitartott a vizünk. Ha ettől lassabban megyünk és melegebb van, akkor biztosan elfogyott volna. Megálltam egyet fotózkodni, majd nekivágtunk az utolsó négy kilométernek.

Szeretem ezt a rétet

Rövid, de annál rosszabbul eső aszfaltos szakaszt követően befordultunk a falu felett végighaladó földútra. Meséltem húgomnak, hogy tavaly a 47. kilométer környékén járhattam erre és rettenetesen lélekromboló volt, ahogy fáradtan, a kánikulától kiszívott aggyal, letompulva vágyakoztunk a falu felé. Ezen a szakaszon ugyanis végig látod a települést, egy karnyújtásnyira vagy tőle, viszont kb. 2 kilométer, míg beérsz a célba. Útközben elhaladtunk a 25B táv utolsó ellenőrzőpontja mellett egy kereszteződésben, ami nekünk afféle irányítópont volt. Vidáman bekocogtunk a faluba, majd a célban tapssal fogadtak minket a szervezők.

Utánunk nem sokkal ért be egy szintén kocogó férfi testvérpár, ők kb. 3 óra alatt, mi 3:40 óra alatt teljesítettük a távot. Mivel elég korán érkeztünk be, még várni kellett az ebédre és persze figyeltük a beérkező túratársakat is, hiszen itt teljesítménytúra kategóriában is díjazzák a leggyorsabb teljesítőket. Hátrány, hogy 4 órás időintervallum van kijelölve a túrán való indulásra, így adott esetben (pl. a mi esetünkben is) nagyon sokat kell várni az eredményre. Jól elbeszélgettünk a túratársakkal és a szervezőkkel. A férfiak eredményhirdetését hamar meg tudták tartani a mi távunkon, mert a három futótól nem voltak gyorsabbak a többiek. Hozzánk hasonlóan a testvérpár együtt haladt, így kettejük közül pénzfeldobással döntötték el, hogy ki, hol áll a dobogón.

Később hallottuk, hogy a négy általános iskolás fiú közül kettő félúton elfáradt, de ketten végigmentek a 25 km-es távon. Nagyon ügyesek voltak! Kész lett az ebéd és hamarosan letelt az az idő is, ami alatt beérkezhetett volna valaki, aki a kialakult sorrendet felborítja a női mezőnyben. Tesómmal megegyeztünk, hogy ő kapja az ezüstöt, én meg az aranyat, ennek az ég világon semmi jelentősége nincs, hiszen együtt haladtunk.

Eredményhirdetés

Jól éreztük magunkat, kellemes kocogós túra volt, változatos, izgalmas terepen, ahol csak úgy repültek a kilométerek! Az időjárás mellettünk állt, se kánikula, se vihar nem volt, kellemes időben tudtuk teljesíteni. A szervezők idén is kitettek magukért, reggelivel, teával, zsíros és vajas kenyérrel indították a túrázókat, amiből tízóriaira is maradt, hiszen mi is abból falatoztunk beérkezés után. Ebédre a paprikás krumpli mellé finom házi palacsintát is kaptunk. Az útvonal jelölése profi volt, ahogyan a biztonsági készültség is, hiszen a speciális mentők idén is végig ügyelték a versenyt és a túrát.

3:39:15 óra alatt teljesítettük a 24 km-es távot 575 méter szinttel. Megéri ellátogatni erre a kedves, családias rendezvényre ebben a ritkábban járt térségben!

Kincseim