Erdőkövesd Challenge

2015.08.09

Nagyon vártam az erdőkövesdi teljesítménytúrát. Egyrészt izgalmasnak ígérkezett a terep, másrészt megörültem, hogy az Erdőkövesd Challenge verseny keretében a gyalogos kategóriában indulók közül is díjazzák a leggyorsabban teljesítőket. Már többször utaltam rá, hogy én tudatosan edzek és az általam összeállított teljesítményfokozó sporttáplálkozást, illetve táplálék kiegészítést követem. Most egy újabb "kajakísérletet" próbáltam ki a héten, jelentem, bevált.

Nagy izgalommal indultam el Erdőkövesdre. Mivel a sportpálya pontos címét nem találtam, lesz, ami lesz alapon mentem. Könnyen odataláltam, mivel ki volt táblázva, hogy merre kell bekanyarodni. Megérkezve rögtön az volt a benyomásom, hogy itt biztosan minden rendben lesz és tip-top meg van szervezve, mivel rögtön szembetűntek az egyen pólós szervezők, sátrak, kijelölt parkolóhely, ahová irányítottak, zuhanyzó, mosdó rendben. Minden a helyén volt. Nagyon meglepődtem, amikor az itiner mellé kezembe nyomták a rajtcsomagot, amit szeretetcsomagnak neveztek. Nem győztem megköszönni, hogy gondoltak ránk is. Kaptunk indulónak fél literes ásványvizet, csokit, tollat, amire külön felhívták a figyelmünket, hogy van benne, mivel lesz kódos pont is, és ajándékba egy fából készült jojót. Roppant szeretem a repi ajándékokat, főleg, ha hasznos, fejlesztő pedagógusként pedig használom a jojót a munkámban. :) Mosolyogva, jó hangulatban indítottak útnak minket, ami átragadt az emberre, így 6 óra 42 perckor repesve vágtam neki az 50 km-es távnak.

Kora reggel Erdőkövesd felett

Az első szakasz rögtön emelkedővel indult. Magas volt a levegő páratartalma, így a légzésre nagyon odafigyelve, bele-belefutva tettem meg a távot. Megérte felcaplatni, mert felérve csodálatos látvány tárult elém. Az útvonal mindhárom kategóriában (kerékpár, terepfutás, gyalogos) megegyezett, és az első kb. 20 km-en együtt haladt mindkét táv. Szuperül szalagozva, a műúton felfestve, az esetleges letérő utakat megkülönböztető szalaggal elzárva, a veszélyes szakaszokat - elsősorban a kerékpárosoknak, de nekünk is jól jött - felkiáltójellel jelezve. A kora reggeli örömfutás után megérkeztem az első ellenőrzőponthoz. Az Ősborókásnál a pontőr lány közölte velem, hogy a kiserdőnél hangoskodjak, ugyanis pár perccel azelőtt ment keresztül egy medve és épp oda cammogott be. Ómájgád! :S Na, jól indul, megyek, mint a gép és egyszer csak ott egy medve. Annak aztán futhatnék, mászhatnék, sípolhatnék, tök mindegy. Összeszedtem a bátorságomat - az egerektől meg pókoktól sem félek, nehogymá' egy medve kifogjon rajtam - és elindultam. Nem tudom, hogy próbáltad e már futás közben hangosan énekelni a Pál, Kata, Pétert (ez a szarvasijesztős dalom ugyebár), de visszamenőleg 12 évre megadtam magamnak énekből a dicséretes ötöst.

A következő szakaszt imádtam, sűrű erdőn keresztül vezetett. Az az igazi, hangulatos, kellemes hűvös erdő. Itt nem lehetett érzékelni a harmincvalahány fokot, amit mi sem bizonyított jobban, hogy nedves, saras volt a talaj. Ekkor fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy én ennek a túrának minden percét imádom! És így is lett. A Bocsi-tanya előtt egy rövid szakaszon a falun keresztül vezetett az út. Én, ahogy illik faluhelyen, köszöngettem az embereknek. Egy néni biztatott: Siess virágom, mer' nagyon lemaradsz! Mondtam, hogy én később indultam, nem maradtam le, majd még jönnek többen utánam is. :) A temető előtti közkútból pótoltam a kulacsaimba a vizet, leöntöttem magam és haladtam tovább. A tanya egy csodaszép réten terült el. Pont nekem való, igazi vadvirágos. Nem vagyok lóbolond, de amikor megláttam a szabadon kószáló fehér lovakat, rögtön elaléltam. Már csak valami lóra pattanó herceg hiányzott az összképből. :D Hülyének nézhettek a pontőrök, hogy mit fut ez vigyorogva, amikor megérkeztem. Az ellenőrzőponton kérdezték, hogy minden rendben van e, egyek kekszet, igyak vizet, vigyek stb. Mellettük ott parkoltak a speciális mentők is. Innen egy nagy kört kellett megtennünk, tarkítva nagy emelkedőkkel és meredek lejtőkkel.

Vadvirágos rét távolban a lovakkal

Innen a Büdös-kúti tóig haladt az út. Ez volt a másik kedvenc szakaszom. Nagyon élveztem a Büdös-kút völgyében a kellemes hűvös időt, a saras, dagonyázós, egyensúlyozós szakaszt. Nem is gondoltam, hogy ilyen izgalmas ez a Heves-Borsodi-dombság. Útközben a forrást FP jelzéssel látták el, nehogy szem elől tévessze, aki frissíteni szeretne. A következőellenőrzőpont a Szalonnás-tetőn volt. Felírtam a kérdésre a választ és továbbkocogtam.

Eddig is folyamatosan "hullámzott" az út, de az egyik leghúzósabb szakasz a Nagylaposig tartott. Ekkorra a kerékpárosok nagy része megelőzött már. Néhányukat beértem a mászós szakaszon. Kiérve a hűsítő erdőből immár 38 fokban másztam felfelé. Nagyon kemény emelkedő volt. Patakokban folyt rólam a víz, folyamatosan ittam és meneteltem felfelé. Szóba elegyedtem a két szintén küzdő bringással. Megkérdezték, hogy melyik távon megyek, mondtam, hogy az 50-esen. Erre az volt a válaszuk: Aztak...! :) Aztán felérve felírtam a következő kódot és újra futni kezdtem, a bringások pedig lesuhantak a lejtőn. A nagyon meredek lejtőn lefelé egyensúlyozva futottam, amikor arra lettem figyelmes, hogy az aljában kameráznak. Próbáltam vigyorogni úgy, ahogy, nehogymá' az összes futós felvételen fújtatva menjek. :)

Visszaérve a Bocsi-tanyához kaptam vizet ésújabb aláírást. Innen már nem volt messze Váraszó. A következő ellenőrzőpont a faluban, az Oryx Vendéglőben volt. Én persze a szalagot és az útjelzést, na meg egy falusi bácsi "árra mentek a többiek" iránymutatását követve simán elmentem mellette. A pontőr lány volt olyan rendes, hogy utánam szaladt, mert nem mentem be. Nem győztem hálálkodni neki, ugyanis a nagy figyelésemben nem vettem észre az EP táblát... Visszamentem vele a kocsmába, frissítettem, ettem pogit, ittam vizet. Találkoztam hűsölő túratársakkal is. A vendéglő tele volt vadásztrófeákkal, megcsodáltam őket, majd útnak indultam. A pontőr lány felhívta a figyelmemet, hogy a következő ellenőrzőpont több, mint 10 km-re lesz. Életem leghosszabb 12 km-e következett...

A terület nagyrészt nyílt terepen, folyamatosan felfelé haladt és sehol nem volt a Nagylaposra vezető emelkedő ehhez képest. Értsd dög melegben, kábé negyven fokban, jobbra erdő, balra erdő, előtted erdő, mögötted erdő. Nem tudod, milyen távolságra vannak előtted emberek és azt sem, hogy mögötted jön e valaki és folyamatosan mész felfelé. A biciklisek fényévekre, futót nem is láttam eddig. Tudva, hogy medve is lakik itt a környéken, eléggé izgultam, adrenalin szintem az egekben és csak mentem-mentem rendületlenül...

"...minek is ismerem fel a szarvast, őzet, vaddisznót a lábnyomáról. A világ összes gyíkja is most zajong. Húzzál má' te is innen, mit ijesztgetsz! Inkább énekelgetek. Pál, Kata, Péter... aki nem lép egyszerre... Jáááj, hülye gyík, hát rád lépek! Inkább tapsolok, mer' megfulladok felfelé éneklés közben. Legalább ez a varjú ne károgna itt nekem, jóhogynemmá' dögkeselyű jön. Tök olyan, mintha sivatagban mennék. Olyan meleg van, hogy homok lett a sárból... höhöhö. :D Csak a sivatag nem visszhangzik. Vagy igen? Szerintem most az állatok egy fa mögül kukucskálnak és röhögnek rajtam... Inkább oda se nézek, mert infarktust kapok, ha meglátom őket. Jaj, de jó, egy ember!"

Kb. féltávnál utolért az egyetlen terepfutó, aki bevállalta az 50 km-t, a többiek átneveztek 25 km-es távra. Mint kiderült az egyik 20 éve nem látott általános iskolai iskolatársam volt. Találkoztunk a specmentőkkel is, akik tettek egy kört, érdeklődve a hogylétünk felől. Ez megnyugtató volt. Kb. 1-2 km-en együtt haladtunk, beszélgettünk kicsit, futottunk is, majd ő nekiiramodott. Aztán ismét egyedül maradtam...

"...Úristen, vérszag van. Ott egy pocsolya, ááá, ez vértócsa, pont mint az enszíájeszben. Biztos a medve itt ölt meg egy szarvast, vagy egy vaddisznót. Azért nincs se csont, se bőr, se szőr, mert egyben lenyelte. Ha meglát, az lesz a reakciója, hogy jó nagy nyúl és már roppantja is össze a kis testemet. Szervusz világ! Inkább tapsolok, attól biztos elmegy. A sípot nem fújom meg, még azt hiszik, baj van. Jaj, de jó, megint itt jönnek a mentők. Jól vagyok, persze-persze! Hú, de meleg van! Na, a telefon is átállt szlovák hálózatra. A Tátráig mentem volna?? Még 5 km hátra van a következő pontig. Simán lefutom vazze. Nem bírom... Mért nem jönnek megint, azt hittem köröznek?! És ha pont most jön a medve. Á, mindegy, feláldozom magam! Gyere medve, má' az se érdekel! Legalább ne emelkedne tíz kilométer óta folyamatosan! Jaj, de jó, egy lejtő! De fáj a térdem! Ha meghalok is lemegyek! Nem is fáj, megpszichóztam! Éljen, kerítés, civilizáció!!!!"

Életemben nem örültem még így egyetlen kerítésnek sem. Megérkeztem a Szalajka ellenőrzőpontra, kaptam vizet, almalevet, aláírást. Megtudtam, hogy már csak 1 futó és 4 kerékpáros maradt versenyben, plusz a túrázók. Kedves túratársak beértek ennél a pontnál. Innentől többé-kevésbé együtt tettük meg a hátralévő kb. 14 km-es utat. Útközben ismét volt egy forrás, ami nagyon jól jött ebben a nagy hőségben. Megmosakodtunk, töltöttünk friss vizet, majd ki-ki a saját tempójában küzdött tovább.

A következő ellenőrzőpont a tónál volt. Megkaptuk az aláírást és az infot, hogy a túrázókon kívül már csak a futó és két biciklis maradt, ketten feladták. Na, hajrá akkor! Már nem sok van hátra. Megettem a zselémet, mert biztos, ami biztos, még egy jókora emelkedő következett. Kellett ez a végére az utolsó 40 fokos nyílt szakasz előtt... Már csak egy mozgó ellenőrzőpont volt hátra és a cél. Az utolsó kb. 5 km végig nyílt terepen haladt. Gyönyörű tájkép tárult elém, legalább az vigasztalt a hőségben. Mentem, futottam, mentem, futottam. Már alig vártam, hogy beérjek. Útközben egy vadlesen megláttam egy embert. Megkérdeztem, hogy ő e a pont, mondta, hogy nem és biztatott, hogy tartsak ki, menjek, nem sok van már hátra, ne adjam fel. Nagyon jól esett! Nem tudom, hogy a szervezőkhöz tartozott e, vagy sem, minden esetre a többiektől is hallottam, hogy nekik is jól esett a buzdítása. Futva beértem az egyik túratársat. Az utolsó 1-2 km-en együtt caplattunk. Tombolt a hőség, folyamatosan öntöttem magamra a vizet az egyik kulacsból, a másikból ittam, felváltva a szopogósból az izoval. Megtaláltuk az utolsó pontot, ami szintén felírós volt.

Utolsó szakasz a falu felett

Hihetetlen menet után 14 óra 49 perckor beértem a célba. Éppen zajlott a 25 km-es futó és gyalogos, valamint az 50 km-es futó díjátadó. Gratuláltam az iskolatársamnak, majd mentem enni. Olyan jól esett a paprikás krumpli, hogy csuda. Kicsit felfrissülve, jót beszélgetve és nevetgélve a túrázókkal vártuk a fejleményeket az 50 km-es távon. Izgalmas volt az eredmények alakulása, tekintve, hogy csak gyalogos kategóriában indult női versenyző ezen a távon és mind bikaerős. A túratársnő győzelme nem volt kérdéses, hiszen majd' egy órát vert ránk, de a második-harmadik helyen még változtathatott a terepen kint lévő 4 nő. Számoltuk a perceket. Végre letelt az az idő, amikor bármelyikünket is behozhatták volna, így ünnepélyesen átadták a díjakat. Nagyon boldog vagyok az ezüstérmemmel! Megtiszteltetés számomra, hogy olyan sportolónőkkel állhattam a dobogón, akik teljesítményüket tekintve évek óta a teljesítménytúrázók élvonalába tartoznak. Szeretettel gratulálok nekik! :)

Eredményhirdetés

A szervezőcsapat hihetetlen munkát végzett. Mivel munkanap és hőségriadó is volt aznap, így nem voltunk olyan sokan, de úgy éreztem magam, mintha egy többszáz fős nagyrendezvényen lettem volna. Folyamatosan nyomon követtek minket, érdeklődtek a hogylétünk felől, elláttak, barátságosan és szeretettel fogadtak. Izgalmas, folyamatosan hullámzó, változatos terep a mezőtől a bokros részen át a kiserdőig, a saras-dagonyástól a kavicsos, csúszós úton keresztül a homokos útig mindennel találkoztam. Kihagyhatatlan élmény! Jövőre is biztosan megyek! Ha netán előtte este véletlenül pasta partyt tartanátok, kint alszom én is! ;)

Kincseim

38 fokban (de lehet, hogy 40...) 8 óra 7 perc alatt teljesítettem az 50 km-t 1250 méter szintkülönbséggel, 6,1 km/h átlagsebességgel. A versenyben női II. helyezést értem el. Boldogrepeső szupergörl vagyok! :)

Ui.: Hazafelé, mint a gyerekek az érmemmel a nyakamban vezettem. Ja, otthon abban is ettem! :D Szárnyal a lelkem! Köszönöm...