Galyavár Maraton

Mész egy kört, felfrissül a tested. Mész két kör, felpezsdül a véred. Mész három kört, kitisztul a fejed. Mész négy kört, felüdül a lelked. Mész öt kört, megerősödik az elméd. Mész hat kört, és a világ legerősebb emberének érzed magad.

Tavaly eldöntöttem, hogy idén is megyek a Galyavárra. Eredetileg egyel hosszabb távra gondoltam, de az idei évem kissé felemásra sikerült, így maradtam a maratonnál. Szeptembertől igyekeztem visszaállni a régi kerékvágásba, aminek köszönhetően kétségek nélkül, fizikailag és pszichésen megerősödve indultam el szombat hajnalban Galyatetőre.

Sokan úgy tartják, őrültség egy ilyen körözős verseny, tekintve, hogy marha meredek, és egy napon belül is kiszámíthatatlan a Mátrában az időjárás, van benne valami. Nem tudom, hogy pontosan mi az oka, de nagyon kevés nő nevezett idén is. Megvan az a veszély az ilyen körözéseknél, hogy egy-egy nehezebben sikerült menet után hajlamos az ember végleg megállni. Hiszen úgyis ott a táska, a rövidebb távra át is lehet nevezni, mit szívassa magát. Az is érthető, ha valaki úgy dönt, hogy megáll, és az is, ha valaki egy-másfél-két napon keresztül megállás nélkül köröz. 

Vágytam arra a testi-lelki felüdülésre, amit egy ilyen erőpróba ad. Mert ez komoly erőpróba. Nemcsak fizikailag kell felkészültnek lenni egymás után X számú 7 km-es 480 méter szintemelkedéssel megspékelt kör teljesítésére, hanem fejben is. Készen kell állni arra, ha hirtelen meleg lesz az évszakhoz képest, esetleg a semmiből lezúduló esőt elviselni, vagy ellenállni a nagy szélnek, tájékozódni a ködben, de a hóesés is benne van a pakliban ilyenkor. Fontos, hogy el tudj indulni másodszor, harmadszor, hatodszor és akard tizenötödször vagy huszonnegyedszer is. Minden egyes körben meg kell találni azt, amiért megcsinálod ugyanazt újra és újra.

Rajt
Rajt

Örömmel, ismerősként fogadtak a rajtban. Rövid előkészület után a harmonikába hajtogatott itineremmel a zsebemben útnak indultam. Vacogósan, de napsütéssel kezdődött a reggel Galyatetőn. A kilátó előtt fotózkodtunk egyet, majd elindultunk felfelé. Tavaly mindenki a lépcső melletti úton közlekedett, most a lépcsőn caplattunk fel és le.

Teljesen jó, szuperül futható úton indultunk el, nyoma sem volt a tavalyi dagonyának. Ritkán használt Hattorim megadta magát az első száz méteren. Az egyik bot menete megszakadhatott, mert nem lehetett rögzíteni, mégis elindultam vele, aztán az első pont után kiesett az alsó szára. Ezután azt egyensúlyozva futottam Mátraalmásig.

Fotó: Szabó Áron
Fotó: Szabó Áron

Útközben csodálatos panoráma tárult elénk. Napsütötte falu felett szép ködfelhő gomolygott. Már-már lekívánkozott a kiskabát. A tavalyi sárfolyó helyett most a mellette haladó úton szalagoztak, cserébe kicsit fentebb volt a köves, pocsolyás dagonya a piros leforduló előtti ösvényen. Lassan azon voltam, hogy egy bottal megyek fel Galyavárra, és Mátraalmáson hagyom a rosszat. Mit ad Isten, a ponton volt tape, amivel megjavítottuk Hattori lábát, mint kiderült, én voltam a második, akinek ilyen módon szerelték meg a botját. (Még most is rajta van, pedig már lemostam a botot.) Így bátran vágtam neki a hegynek.

Szépen, egyenletesen véve a levegőt, felcaplattam az ismert kacskaringós úton. A pulikutya ugyanúgy nézett minket csendben, a panoráma budi mit sem változott, teljes díszében pompázott. Hamarosan felérkeztem a gyökerek és kövek díszítette "falhoz", amit már régi ismerősként üdvözöltem. Mindenki némán, koncentrálva, a hegynek fejet hajtva menetelt kőről kőre, gyökérről gyökérre. Nem lettem magasabb, így a nagy köveknél ismét csak elrugaszkodással, kisebb ugrás, kézzel kapaszkodás és botos megsegítés után tudtam felkapaszkodni. Jövőre viszek összehajtható sámlit most már. :D A sáncon fotós pontőr fogadott, háromszor "pózoltam", negyedik körtől már nem fotózott.

Fotó: Szokol Dávid
Fotó: Szokol Dávid

Galyavár cseles. Amikor már azt hiszed, jön a lejtő, rájössz, hogy innen ugyanúgy felfelé vezet az út. Hogyan lehet a nagyon fenttől még fentebb? A fene se érti... Habár a "falmászás" után ez már meg sem kottyan.

Felüdülve, napos időben érkeztem meg az első körről. Vizet töltöttem a kulacsomba és indultam tovább. Idén külön volt a hosszútáv (80 km feletti) és a rövidebb távok frissítője. A táskámat most is felvittem, volt nálam Fanta, két szelet mézes-mogyis müzli, magnézium, gél.

A köreimet fejben szépen összeraktam, simán ment a következő is. Szép idő volt, egyre több ember haladt az úton, tekintve, hogy a félmaraton és az egy körös túra is elindult. Találkoztam sok ismerőssel, kedvesen köszöntöttek, szurkoltunk egymásnak, blogomról érdeklődtek. Felpezsdülve, vidáman érkeztem vissza másodszorra is Galyatetőre. Haraptam pár falatot, éppen annyit, ami a harmadik körre elég. Tavaly a harmadikat nagyon megszenvedtem, idén nem volt olyan vészes. Az elején szokás szerint futottam, aztán kicsit lassabban, de másztam felfelé.

Galyaváron jóleső szél volt a második körtől, ebbe a szélbe kapaszkodtam. Ezt vártam minden körben, hogy a Mátraalmás előtti tompa csend után a hűvös szél simogassa az arcomat. Rendszeresen a fal aljában kezdődött, aztán húzott fel magával, és körről körre erősebben mutatta meg magát. Jó volt a szél. Pont úgy jártam idén is, mint tavaly, hogy a napjaim egybe estek a túrával, de az emiatti fejfájást elnyomta az adrenalin és tompította a hideg szél. 

Fotó: Szokol Dávid
Fotó: Szokol Dávid

A harmadik falmászás eufóriáját hangos telefonálás törte meg egy túratársnő részéről. Megtudott a hegy néhány infót a magánéletéről és hogy jobban szeret síkon futni. Többen másztunk fel némán előtte és utána. Próbáltam elvonatkoztatni, nehéz volt nem odafigyelni, tekintve, hogy senki más nem beszélt. Viszonylag gyorsan elmellőztem és amint felértem, nem hallottam már. Harmadik kör után elintéztem a mosdót, kicsit többet falatoztam, ittam Fantát is és elindultam a negyedik körre.

A negyedikre teljesen átlényegül az ember. Ünnepi lélekkel kocogtam lefelé az egyre boruló időben. Minden körben megjegyeztem magamnak, hogy le kellene fényképezni a ködfelhőt szemben, de lusta voltam előszedni a telefont a zsákomból, gépet pedig nem hoztam. Negyedik körben már nem volt meg a szép kilátás, de belül mégis nagyon szépnek éreztem mindent. Kezdett itt-ott megjelenni a dagonya, nem csoda, hiszen több száz kört tettek meg addigra a túrázók és futók. A köves-dzsuvás szakaszról átváltottam a piros rendes lefordulójára és ott mentem inkább a kevésbé bokatörő, csak félig cuppogós sárban. Tompa fejjel haladtam előre, csak örülve magamnak. A kellemes szélre gondolva újra felkapaszkodtam a gyökérlétrán, aztán a sáncon az egyre cudarabb időtől vacogó pontőröktől megkaptam a pecsétet.

Az ötödik körben szinte már csak hosszútávosokkal találkoztam. Anna egyedüli nő maradt a 177 km-en, Szabina pedig a 110 km-en menetelt. Szabina állítása szerint már csak cammogott, de szerintem jó túratempóban haladt kb. 80 km után is. Robi és Csipi hihetetlen tempóban előztek meg a 19-20. körük környékén. Röhögtem magamban, mekkora sztárnak érzem magam a hat körömmel, és valójában milyen csumpesz vagyok ezekhez a teljesítményekhez képest. 

Az egyre komorodó időben még egy utolsó villanásra megmutatta szépségét a táj. Eltűnt a ködfelhő a falu felől, tisztán látszott a hegy, ahogy aranyszínűre festi a halvány napsugár. Még csak fáradt sem voltam. Tele voltam erővel, tiszta fejjel haladtam előre. Tavaly ezen a ponton már fájt itt-ott, de most valahogy repített a fenti szél.

Az utolsó kör előtt feltettem a fejlámpát, mondtam, hogy háromnegyed hatra kérjék ki a mogyorós forró csokit, mindjá' jövök. Ahogy besötétedett, egyre hűvösebbé vált az idő. Az ötödik körben Galyavártól már kellett a kapucni, Galyatetőn pedig csontig hatolt a hideg. A hatodik körben a piros leágazótól tettem fel a kapucnit és abban haladtam végig.

A délelőtt még kellemes simogató szellő délben már éreztette erejét, délutánra hadakozó fergeteggé vált, és nem adta könnyen magát a hegy. Mint valami boszorkányhad vijjogtak a fejem felett a madarak. Hol jobbról, hol balról röpködtek a vaksötétben. Tompította a külső zajt a kapucni, ami még sejtelmesebbé tette a kaptatást. Megyek itt egyedül sötétben és nem félek. Már-már plusz két körön gondolkoztam...

Az utolsó másfél kilométer előtt megnéztem az órámat, 9:04 óra volt a menetidő. Konstatáltam, hogy egész jó vagyok, ha összekapom magam, sitty-sutty fent vagyok. Azonban az utolsó kilométert jóval lassabban sikerült megtennem, mint gondoltam. A sáncig jól lehetett haladni, utána hirtelen leszállt a köd. Egy métert sem lehetett látni előre és az eső is esni kezdett. Napközben fakitermelés folyt Galyatető alatt, így a gépek által dagonyává változtatott úton ide-oda cikázva haladtam a ködben. Halványan felsejlett a fényvisszaverő a szalagokon, a sűrű ködben figyelni kellett, mert azt sem tudtam pontosan hol vagyok. Erre mondják, hogy vakon is végig tudok menni, annyiszor mentem már ott. Tök egyedül voltam az erdőben a ködben és roppant erősnek éreztem magam. Testben és lélekben megerősödve jöttem és még erősebben távozom. Az utolsó háromszáz méteren bokáig süppedtem a sárban, fától fáig mentem, nem igazán láttam semmit. Esett, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.

Újabb halvány fényt pillantottam meg a ködben, elindultam az irányába, mint kiderült az utolsó pont volt. Emlékszem, tavaly fényvisszaverő mellényben volt itt a pontőr. Felbotorkáltam a kilátóig, majd levonultam a lépcsőn. A korábbi kósza gondolatomat a plusz körről elnyelte a köd. Percre pontosan annyi idő alatt mentem végig, mint tavaly, de jóval könnyedebben vettem. Jövőre majd gyorsabban megyek. :) 

Cél
Cél

Háromnegyed hatra, ahogy ígértem, ott is voltam. Becsekkoltam a sátorban, aztán bementem az oklevelemért. Átöltöztem, megittam a forró csokit, ettem egy kevés levest, aztán nemsokára indultunk haza. A köd és az eső még útközben is nehezítette a haladást.

Azért szeretem a Galyavár Maratont, mert megerősít, felemel és feltölt. Kedvesen, szeretettel fogadnak, a harmadik kör után tudják a rajtszámodat a szervezők. A nehézségéből adódóan soha nem lesz tömegtúra, de nem is baj, mert így számomra még nagyobb az értéke. Idén három nő teljesítette a maratoni távot, én vagyok az egyik. :) 

44,28 km 2880 m+ 9:35:40 óra 

Kincsek
Kincsek