Iron Girl

2015.08.26

Nagy izgalommal készültem az Iron Girl 10 km-es női futóversenyre, épp úgy, mint az összes többi izgalmas kalandomra. Erre a versenyre azért neveztem be, mert annak ellenére, hogy nem szeretem a tömeget (álltál te már 155 centisen kétezer ember között a tömeg közepén...?) és az igazi közegem az erdő, én is akarok néha "csajos tömegfutásra" menni (néha...). Időben beneveztem, még áprilisban, így ezzel nem volt problémám. Nem itthonról, hanem otthonról a szüleimtől utaztam, mivel ők is jöttek szurkolni. Kinéztük a parkolási lehetőségeket a rendezvény honlapjáról, korábban érkeztünk, rendben leparkoltunk. Figyeltem az eligazító táblákat, könnyen megtaláltam a regisztrációt is. Mivel még volt 2 óra a versenyig, nem volt tömeg, sorba sem kellett állnom, rögtön megkaptam a rajtcsomagot, a szép, névre szóló, Ancsikás rajtszámomat, a pólómat, egy almás vizet és a szórólapokat. Táblák alapján elindultunk felfedező körútra, majd fotózkodtam egyet és benéztünk az Expora is. Itt megkóstoltuk a fehérje fagyit, illetve a tudomásomra jutott, hogy a versenyzőknek jár a nevezéshez kinezio tapasz felhelyezése vagy masszázs. Mivel a Tátrában töltött napok miatt mindkét vádlimban izomláz volt, így a tapaszt választottam. Nem sokat kellett sorba állnom, és bőven időben voltam még. Sokat lazított a tapasz a vádlimon, így örültem, hogy feltetettem, ha már otthon nem jutott eszembe, hogy tegyek magamnak. Ezután megfalatoztam a zabszeletemet és megittam az almás vizemet.

Verseny előtt

Hamarosan megérkeztek Anikóék, üdvözöltük egymást, majd elindultunk a rajtzónába. A szüleim "síppal, dobbal, nádi hegedűvel" (kereplővel és kolomppal) felszerelkezve elfoglalták helyüket a szurkoló zónában. Ahogyan a bemelegítésre igyekeztem, hatalmas tömeggel találtam szembe magam. Meglepődtem, hogy a versenyzőknek fenntartott területen rengeteg családtag ott volt. Ezzel nincs is semmi gond, azonban jelen esetben 2000 hölgy melegített és készült rajtolni. Sajnos a hatalmas tömeg nem tette lehetővé, hogy részt vegyek a csoportos bemelegítésen, mivel nem láttam el a színpadig (mé' nem nőttem nagyobbra :)). Megálltam ott, ahol voltam, bemelegítettem egyedül és kész. :)

Egyszer csak elindult a tömeg. Sajnos nem hallottam és nem láttam semmit, így csak sejtettem, hogy a rajthoz állunk be. Olyan messze voltam a rajtkaputól, hogy nem igazán tudtam, mi történik. A hátul állóknak a bemelegítést levezető Rippel Feri tolmácsolta a mikrofonba a kérést, hogy az 5 perc/km alatti futókat engedjék előre, akik előre is mentek. Én magamat a középmezőny felső harmadába sorolom, de sajnos nem volt lehetőségem előbbre menni. Egyrészt itt hátul sajnos összekeveredett a rajtoló tömeg a szurkolókkal (előttem például egy magas, hátizsákos fiatalember a barátnője kezét fogva állt a rajtban tévedésből), másrészt nem volt esély előbbre menni. Úgy gondoltam, egye fene, lesz, ahogy lesz, majdcsak elindulunk, itt a chip, majd mérik úgyis. Kb. 2 perccel az eleje után futottam át a rajtkapun. Nagy hátránya a tömegnek, hogy nem tudsz úgy futni, ahogyan szeretnél. Mivel akaratlanul rossz helyről indultam, az első 2 km-en sűrű elnézések közepette előztem. Láttam egy-két sporttársnőt, akik belesétáltak 1-2 km után, elfutva mellettük tapssal biztattam őket, hogy: Hajrá! Gyerünk! Ki volt jelölve a pálya szépen, viszont széthúzott a tömeg és mindkét sávban futottak, amit végül egy kerékpáros felvezető irányított vissza.

Lassan kialakult a rend, tempósan futottam a rakparton. Hamarosan megláttam a frissítőt a túloldalon, innen nemsokára elérkeztem a fordítóhoz. Itt kisebb tömegnyomor alakult ki, lépésben fordultunk, meg is jegyeztem a mellettem futóknak, hogy ez jó sz.. fordító volt. Ellenben a frissítést nagyon szuperül oldották meg! Kitöltve, kezünkbe adva, készen várt a víz és az izo. Táblák jelezték, hogy hol, mit lehet inni és még kiabálták is, hogy biztos azt kapj, amit szeretnél. Helybenfutás közben megittam a vizet, megköszöntem, majd tovább iramodtam. Újabb előzések után kb. az első kör háromnegyedénél találtam meg a megfelelő helyet a tempómhoz, így innen már jobban tudtam magamra koncentrálni. Hamarosan beértem a rendezvény előtti utcába, ahol rengeteg szurkoló fogadta a versenyzőket. Nagyon jó érzés volt hallani a buzdításokat. Befutottam a területre, ahol egy kört leírva a szurkolótábor előtt fordultam vissza a második körre. Odabent felfedeztem a szüleimet, akik kolomppal, kereplővel szurkoltak nekem és persze minden versenyzőtársamnak, akiknek ez nagyon tetszett. Feltöltődve a családi szurkolástól és a buzdító "B középtől" nekiiramodtam a második ötösnek.

Szépséges kolompom

A második kör elején többen lassítottak, illetve sétáltak, így ismét volt egy kis előzés részemről és egy kis biztatást adtam nekik. Én egyenletes tempóban futva haladtam, éppen, ahogyan terveztem. Ekkorra már a külső területeken is több szurkolóval találkoztam, így végig kísért a hajrázás. A második körben a fordulónál már nem volt tömegnyomor, szépen lehetett haladni. Visszafelé izot ittam a frissítőnél (ezt is így terveztem), megköszöntem a kedvességüket és tovább haladtam. Jó volt megélni ahogyan a szembe futók üdvözölték és biztatták egymást. Az ismerősök pacsiztak, integettek. Mivel sajnos nem volt nálam semmi, amivel mérhettem volna, így nem tudtam, hogy éppen hol járok időben vagy kilométerben. Azért nagyjából tudtam, hogy 7-8 km lehet az eddig megtett út. Éppen ezen gondolkoztam, amikor két lány elhaladt mellettem és az egyik odaszólt a másiknak, hogy 8 km-nél járunk. Na, tényleg jól gondoltam akkor!

Az utolsó 1 km a szurkolóknak köszönhetően eufóriában telt. Arra gondoltam közben, hogy milyen jó nekem, hiszen futhatok, élvezhetem a versenyzés örömét! Mivel én a végén gyorsítani szoktam, utolértem a "suhanós királylányt", megtapsolva őt és a segítőit, elhaladtam mellettük, majd beértem a célzónába. Szokásom, hogy besprintelek a célba, ami sajnos kissé döcögősen ment, mivel nagyon nehéz volt előzni a piros szőnyegen. Sűrű elnézések közepette végre beértem. Sorban álltunk a befutó éremért, amikor hirtelen nekem esett egy lány, én pedig meglöktem az előttem állót. Elnézést kértem, majd utána láttam, hogy a lányt, aki nekem jött a mentősök lefektették. Remélem nem lett komolyabb baja. Felkaptam egy fél literes vizet, majd igyekeztem kimenni a tömegből. Figyeltem, hogy látok e valahol gyümölcsös frissítő asztalt, de nem láttam ilyet a sok embertől. Egy félreeső helyen, az árnyékban nyújtottam egy rövidet, majd elindultam megkeresni a szüleimet. Pont az ellenkező oldalon álltak, ezért vissza akartam menni, de nem engedtek be, így körbe mentem. Nagyon örültem, hogy sikeresen teljesítettem ezt a távot is! A nevezési díj kedvező volt, kaptam egy nagyon szép érmet (lányos, csillogós :)), van egy jó kis rózsaszín pólóm (ma abban tartottam edzést :)) és egy szép, névre szóló rajtszámom.

Verseny után

Már az autóhoz tartottunk, amikor a mezőny vége még küzdött a pályán. Elkezdtem biztatni az épp elhaladó lányt, ahogy a többieket is a verseny során. Csatlakozott a buzdításomhoz több hazafelé tartó versenytárs is, tapsoltunk, kiabáltunk neki, hogy tartson ki. Útközben szembe jövők köszöntöttek, hogy: Gratulálok Ancsika! Úgy el voltam bambulva, hogy apukám szólt, hogy nekem mondták. Nagy örömmel, jó hangosan megköszöntem! :)

Sajnos a célkapu meghibásodott, így nem tudom a nettó időmet (a bruttó időm 1:00:40.0 óra), de olyan 58-59 perc körül lehet a kaputól való indulási távolságot tekintve. (A meghibásodás miatt a helyezésemet sem tudom, de az első 300-ban biztosan benne vagyok. :)) Okulva ebből, már cserélem is ki a pulzusmérő órámat egy szép futós órára, amivel kiválóan fogom tudni mérni a pulzusomat, az időt és a távolságot egyaránt. Mindent összevetve én egy élményért mentem, amit meg is kaptam. A családom szurkolt nekem, idegenek kedvesen drukkoltak, az önkéntesek apait-anyait beleadva segítettek nekünk (emlékszem én még arra a 8 évre, amikor nyaranta 10 napig a tiszaújvárosi triathlon nagyhéten és a triathlon VB-n nonstop dolgoztam segítőként...).

Kövezzetek meg, de a verseny után engedélyeztem magamnak az évi egy "heppimél" menüt sajtburgerrel, ásványvízzel és almával (csak mert szerintem ájrongörl barbie volt benne... még érem is van a nyakában). :)

Kincseim

Az Iron Girl női futóverseny az én értelmezésem szerint egy egészséges életmódra ösztönző rendezvény. Lehetősége nyílik a hölgyeknek, hogy verseny körülmények között megmutassák képességeiket a családtagjaiknak, barátaiknak. Akik idén a Befitrun 5 km-es futáson indultak túlsúlyosként, lehet, hogy jövőre felkészülnek a 10 km-re. Mások éppen emiatt kapnak kedvet az életmódváltáshoz és indulnak jövőre az 5 km-en. A szurkolók pedig igazi nagyrendezvényen biztathatják a szeretteiket, ami szintén nagy élmény. Azért vagyok én is "ájrongörl", hogy a példát mutassak az életmódommal másoknak. Soha nincs késő a változtatásra!

Hajrá Lányok! <3