Iszkiri 45, az első maratoni túrám

2015.03.25

Nagy izgalommal vártam az Iszkirit. Nemcsak azért, mert elérkezett a Nemzeti Bajnokság első fordulója, hanem azért is, mert ez volt az első hivatalos maratoni túrám. Szokásom szerint egyedül indultam útnak a számomra teljesen ismeretlen terepre, majd lesz valahogy alapon...

Megérkeztem Szárligetre a tervezett "majd én reggel hétkor rajtolok" helyett háromnegyed kilencre. Gondoltam, ha jól megyek, bőven beérek sötétedés előtt, de biztos, ami biztos azért fejlámpát és pótelemet tettem be. Elrajtoltam 9 órakor, majd kicsit tétováztam az indulásnál, mire megfejtettem, hogy hol vagyok, merre megyek, milyen útvonalon. Pár embert kérdezgettem, ki milyen távon megy, de szinte mindenki 25 km-en indult akkor, mire végre érkezett egy 100 km-en induló sporttárs. Mentem utána egy darabig, mint a gép, gondoltam, legalább az elején "behúz" egy kicsit. Aztán nem sokkal később beértem egy azonos távon induló túratársat, akivel szinte az elejétől együtt folytattuk megpróbáltatásainkat. Jó tempóban haladtunk Somlyóvárig. Egy emelkedőt leszámítva nem volt nehéznek mondható szakasz. Vidám társasággal találkoztunk a kulcsosháznál, meg is kértek, hogy fotózzam le őket. Gyönyörű táj tárult elénk és szép, napos időben folytathattunk utunkat. A Kék-túra pecsét beszerzése nekem nagyon tetszett, mivel még nem szereztem eddig egyet sem, így ünnepi szívvel iramodtam neki a következő szakasznak. Lejtős terep következett, ahol kb. 2 km-t futottunk. Most már tudom, hogy a következő beruházásom egy új túracipő lesz, amiben futni is lehet. Csúcsminőség. Meg is simogatja majd a lábamat. Van hiperszuper túrabakancsom, közepesen hiperszuper túracipőm, és szuper terepfutó cipőm, de nekem olyan kell, ami inkább túrázik, és közben belefut. Ha tudom, hogy túrabakancsban nem jó futni, minek futok?

Viszonylag gyorsan megérkeztünk a következő ellenőrzőpontra, Tornyópusztára. Kedves pontőrök fogadtak minket, töltöttünk vizet, kaptunk hotdogot, amit én a túratársamnak adtam (diétázok éppen). Nagyon jól osztottam be az innivalómat, 1 liter izoval és 1 liter vízzel kihúztam a 43,7 km-t. Tornyópuszta után még futottunk egy rövidebb szakaszon, aztán Koldusszálláson megálltunk. Éreztem, hogy a lábamnak vége, de nem mertem levenni a bakancsot, túratársam vízhólyagot varrt. Rajtam az se segített volna. Begyűjtöttem emlékül még egy Kék-túra pecsétet, majd pár perc pihenő után indultunk tovább egy olyan sunyi szakaszon, hogyha egyedül megyek, lehet, hogy széthullok fejben. Mondta a túratársam, hogy szinte végig emelkedni fog. Gondoltam, nekem nem gond, ettől sokkal meredekebb terepen is mentem már a Bükkben és a Mátrában. Na igen, csak ott láttad, hogy felmész és vége. Itt pedig jó 7 km-en keresztül spirálisan emelkedett, mindig csak egy kicsit és sosem láttad, hogy még meddig mész, hová mész, csak mész. Baktattam felfelé és kb. 25 km-nél elkapott a holtpont. Annyira voltam képes, hogy "ahákat" és "igeneket" ismételgettem, miközben beszéltek hozzám. Minek kell nekem ilyen hülyeségeket kitalálni? De mentem tovább. Percenként néztem a telefonon, hogy hány km-nél járunk, de mintha megállt volna az idő és nem haladnék sehová. Olyan érzésem volt, mintha egyhelyben állnék. Fájt a lábam, a futással jól elintéztem. Csak mentem. Amikor már azt hittem teljesen "kicsinál" a holtpont egy srác hátrafordult és annyit mondott, hogy már csak 10 méter emelkedő van hátra. Sikerült újra erőre kapnom és kihúztam Pusztatemplomig. Ott rám nem jellemző módon muszáj volt leülnöm egy percre. Levettem a bakancsomat, láttam, hogy véres a zoknim, na szuper, már csak ez hiányzott. A térdem nem is fájt, szerintem megkímélt a bal térd, jobb talp kombó fájdalomtól. Összeszedtem magam, túléltem a holtpontot.

Innen gyönyörű terepen mentünk tovább Bajig. Visszafelé jártunk egy Kálváriát (igazit, nem csak képletesen), és a Szent Jakab zarándokút egy szakaszán haladtunk. Ilyenkor valamiféle megnyugvás tölti el az embert, annak tudatában, hogy az El Camino legkeletibb szakaszán jár és innen akár el is indulhatna 3000 km-re. Feltöltött az a néhány kilométer. Bajon keresztül jutottunk el Tatára. Igaz, hogy a túratársam előre megmondta, hogy mentálisan széthullasz, amikor elmész a Tóvároskert vasútállomás mellett, mivel még oda vissza kellene jönni, hogy eljuss vonattal Szárligetre a kocsidért, de ott teljes egyetértésemet adtam, hogy vissza taxival jövünk. Bevallom 15 km-el azelőtt kicsit ferde szemmel néztem rá, hogy miért akar taxizni a célból, mert hát mekkora túrázók vagyunk már. Áldásomat adva a taxizásra jókedvűen értünk be a mozihoz. Sarkalatos ellenőrzőpontja a mozi is a túrának. A 45 km-es, a 65 km-es és a 100 km-es táv kétszer érinti. Értsd, megérkezel, közben meg nem, mert még mész több mint 7 km-t a tó körül. Amíg a túratársamat vártam a tókör előtt, úgy álltam ott, mint aki karót nyelt. Egy dolog járt a fejemben, hogy MENJÜNK MÁ'! A tó körül vitt a lábunk, előztünk pár túratársat, felírtuk az első kódot, és úgy gondoltam, innen sima. Nem az. Csak mész-mész körbe, ungon-berken át. Elfogy az út, eltűnik a tó, már-már azt hiszed, hogy rég elhagytad a következő pontot, mígnem végre elérjük. Aztán újra civilizáció. Jelzi ezt egy faágon fennakadt fekete csipkemelltartó is (jó buli lehetett péntek éjszaka). Földöntúli érzés beérni a moziba másodjára, megkapni a célban a pecsétet és leülni. Nem éreztem fáradtságot, nem is voltam az. Csak a lábam fájt, de nagyon. Kicsit ültünk, majd taxival (kövezz meg érte...) visszamentünk a vasútállomásra. Elmajszoltam az utolsó előtti szendvicsemet, amíg vártuk a vonatot. Jót nevettem azon, hogy kb. 20-22 perc alatt megtettük vonattal a távot, amit ungon-berken keresztül 8 óra 52 perc alatt. Kb. 25 km-en át tudtuk tartani az 5,5 km/h átlagot, utána már nem ment, jó ez a kb. 5-ös átlag is, szintidőn belül 2 órával teljesítettük, kitűző és bajnokságban a pont megvan, ez a lényeg. :)

Szárligetről még vezettem Érdre, ott aludtam, azért nem vállaltam be még egy 200 km-es vezetést haza. Érden szembesültem a tetemes víz- és vérhólyag gyűjteményemmel. Lekezeltem, de konkrétan a jobb talpamon egy 10 forintos nagyságú területen nem volt bőr. Majd visszanő. Nagyon várom a többi bajnoki fordulót és a közbeeső edzésnek szánt 30-35-ös túrákat. Szuperhíró vagyok... :D