Kék Balaton 50

2015.07.19

Jó hülye vagyok, inkább feküdnék a bícsen! Kell nekem 38 fokban, mittudomén hányas hőségriadóban teljesítménytúrázni a Balaton partján?! Persze. Ez szerelem. Az pedig, hogy az imádatos Balatonom partján lehetek, felülmúlhatatlanná teszi az élményt. Hegy is van és víz is. :)

Alig találtam szabad szálláslehetőséget Balatonfüreden, ugyanis ezen a hétvégén négy nagyrendezvény futott párhuzamosan a városban. Végül sikerült, így pénteken többen lementünk, mivel másnap reggel 5:50 órakor indult a busz Pétfürdőre, a Kék Balaton 50 teljesítménytúra rajtjának a helyszínére. Jó társaságban csak úgy repül az idő, így azon kaptam magam, hogy aludtam vagy 2 órát az indulásig. A háromnegyed órás buszúton sem tudtam aludni semmit. Persze két túrázót követve, akikről úgy tűnt, hogy tudják a tutit, vakon leszálltunk egy másik buszmegállóban és mentünk egy másik általános iskolához. Na, innen még gyalogoltunk 1 km-t a rajt helyszínéül szolgáló iskola udvaráig. Öröm, boldogság.

A rajtban igazi dzsembori hangulat volt, vidám társaság verődött össze. Mosolyogva, jókedvűen fogadtak minket. A csapattársak elrajtoltak, én még szüttyögtem kicsit az udvaron, majd 7:45 órakor elindultam. Nagy szerencse, hogy végig a kék sávon kellett menni, mert így a szememmel figyeltem, a lábam vitt, az agyam pedig mindenhol volt, csak ott nem. Az első ellenőrzőpontig 9,22 km-t kellett megtenni. Ebből 5 km-en keresztül filozofáltam, a maradék majd' 5 km-en azon filozofáltam, hogy ne filozofáljak. A roppant filozofikus fáradt-álmos hangulatomban hol futottam, hol nem. Ha agyon ütnek, sem tudom megmondani, hogy mennyi volt a futás és mennyi a gyaloglás ebből. A legrosszabb rész egy szántás mellett vezetett. A kombájn porolt, melegem volt, tűzött a nap és hulla fáradt voltam. Az első ellenőrzőpont egy elágazóban volt. A fára kitűzött lapról kellett kódot felírni. Toll persze nem volt nálam, és ha nem mutatja egy futótárs a fát, lehet, hogy elfilozofálok mellette. A kb. 1 órája tartó filmezésemet ez a futó szakította meg azzal, hogy elkezdett velem sétálni. Jött velem 2-3 km-t, jót beszélgettünk, majd elköszöntünk, ő futott, én rohantam tovább.

Korán volt még, olyan fél 10 körül lehetett, de már patakokban folyt rólam a víz. Volt nálam liter izo, liter víz, magnézium, gél, müzli, proteinszelet, kutyafüle. Csak toll meg hajpánt nem... Még jó, hogy a cipőmet átvettem. A Mogyorós-hegy csúcsán volt az első titkos pont. Itt is kódot kellett felírni, hát jobb híján lefényképeztem. Futottam egy jó darabig, próbáltam elvonatkoztatni a filozofálásomtól és az útra figyelni. Litéren volt az első "emberes" ellenőrzőpont. Nagy szerencsém volt, időben odaértem, így az utolsó előtti üveg citromos vízből tudtam utántölteni az egyik kulacsomba. A másikban már pisimeleg volt a víz, a kis szopogósból pedig egyre jobban fogyott az izo.

Egy kicsit megráztam magam, megittam a második magnéziumot és teljes gőzzel megindultam a következő pont, a Rom-kúti-völgy felé. Az itiner szerint ezen a szakaszon helyenként erősen be van nőve az út és gatyaszaggató illetve embermagasságú a gaz. Tehát magyarra lefordítva fullra benőtt út 2 km-en, volt itt nád, dzsindzsa, susnya, rekettyés, csalán, tövises-szúrós izé, és gödör, gödör hátán. Ezek között meneteltem, ami nekem hol nyakig ért, hol pedig felemelt kézzel is alig látszódtam ki a gazból. Az embermagasságú tehát esetemben olyasmit takar, hogy helikopterrel kellett volna keresni a susnyásban, mert nem látszódtam ki. Nincs a lábamon olyan hely, amit ne csípett, mart, csikart volna össze valami. Találkoztam kedves túratársakkal, akikkel egy darabon együtt meneteltünk a gazban és beszélgettünk.

Úton (lesifotó: Kovács Andrea (Sapi))

Kiérve innen futottam egy keveset, próbáltam behozni a dzsindzsást. A következő szakaszt finoman "kevésbé járt" jelzővel olvashattuk a leírásban. Értsd nagyon szúrós rekettyés susnya az erdőben. Konkrétan ha bozótvágóval mentem volna, talán haladtam volna normálisan. Volt, ahol törpejárásban lehetett közlekedni. Épp elértem a Rom-kúti-völgyi ellenőrzőpontot, amikor nagyot nyilallt a térdembe. Konkrétan azt hittem ott halok meg. Megálltam nyújtani kicsit, majd bicegve igyekeztem tovább haladni. A 100 km-en induló túratársak, akikkel a susnyásban mentünk együtt, utolértek és kaptam egy fájdalomcsillapítót. Elköszöntünk egymástól, én pedig -1-el haladtam. Ha fél lábon ugráltam talán kicsit jobban ment. Innen kb. 2 km volt a következő titkos pont. Ezt persze akkor még nem tudtam. Ezt a 2 km-t majdnem 1 óra alatt tettem meg, közben megettem a gélt.

Robotzsaru üzemmódban haladtam éppen, amikor elmellőzött egy szintén 100 km-es túratárs, akit még Litér előtt megelőztem. Kis idő múlva utolértem a titkos pontnál. Felírtuk a kódot, leültünk és innentől kezdve együtt caplattunk a végéig. Tudtam, hogy kb. 4 km és jó lesz a térdem. A balt már rendbe vágtam, még a jobbon dolgozom egy kicsit. Így is lett, ahogy gondoltam, mire beértünk Vörösberénybe a térdem jól volt. Leizzadtam vagy 2 kilót, és cipeltem az 50 fokos vizeket, amiből az egyiket már kínomban magamra öntöttem. Éppen délben értünk a településre, ahol az első boltban vettem vizet és a szopogósba Fantát. Az elmúlt 10 km-en semmilyen vízvételi lehetőség nem volt. Nekem jutott a litéri frissítőből kb. 2 dl, de sok túratársnak nem, így ők 24 km-en keresztül 38 fokban a reggel betárolt lassan forrásban lévő innivalójukkal húzták ki eddig. Megálltunk a településen pár percre inni, berajzoltuk a várkódot, majd 3 km és pontosan fél óra múlva beértünk a második "emberes" ellenőrzőpontra a balatonalmádi vasútállomásra. Itt megmosdottam a kútban, ittam, vizet vettem és indultunk tovább. Az aluljáró előtt volt egy vicces fotózási lehetőség, amit persze nem hagytam ki. :)

Balatonalmádi, vasútállomás

Az első 27 km-en nem volt jelentős szintkülönbség. Leszámítva a göröngyös, térdgyilkos susnyát nem mondanám húzósnak a szakaszt. Szint ugyan nem nagyon, de 50 fok volt. Ez sokakat megviselt, így többen arra jutottak (50-es és 100-as vegyesen), hogy Balatonalmádiban feladják a túrát. A 2 km-es, majd egy órás kúszva közlekedős, térdgyilok szakaszt is belevéve az első 27 km-t 5,6-os átlaggal hoztam. És innen jöttek szépen sorban a kilátók. Biztos, ami biztos 40 fokban, 2-3 kilométerenként 200 m szinteket "ugorva" fel-le. Álmaim netovábbja volt, mit ne mondjak. Minden vágyam 40 fokban fel-le menetelni a hegyen (ugye ahelyett, hogy a bícsen...).

Az első a Csere-hegyi kilátó volt. A felfelé kapaszkodós szakasz elejét meghúztam, majd kb. 2/3-nál belassítottam, gondolva a térdemre is. Mire felértem, a túratársaim már szétnézelődtek. Ugyanis Almáditól már hárman folytattuk együtt a túrát. Felírtuk a kódot, majd 2 km és kb. 200 méter mínusz múlva megérkeztük Alsóörsre, aharmadik "emberes" ellenőrzőponthoz. Itt kaptunk zsíros kenyeret, vizet, és szörpit a kocsmában. Nagyon tuti műbőr székes, talpon állós, retro kocsma volt. Mint a muhisi nagykocsma régen. Hehehe... :D Szétfolyva a piros műbőrön (azt hittem sose lesz már ilyen jó többet...) megittam a szamóca szörpit, megmosdottam a mosdóban és indultunk. Roppant nagy gyakorlatom lesz már a kocsmabudikban való tollászkodásban. :)

A települést elhagyva egyre jobban borult be az ég. Én folyamatosan szajkóztam, hogy eshetne már egy kicsit. Jól jött volna egy lájtos zuhé. Az eső előtti nagyon párás meleg éreztette a hatását. Egyes szakaszokon némán, fújtatva meneteltünk, a víz pedig megállás nélkül szakadt rólunk. Kb. 3 és fél km és 10 liter izzadtság múlva elértük a paloznaki kálváriát, ahol életmentő nyomóskút fogadott minket. Mondjuk ekkorra már teljesen mindegy volt, mivel kezdett borulni az idő. Itt magamra öntöttem fél liter forrásban lévő vizet a futóövemből, újabb fél litert pedig megittam. Feltankoltunk és felkészültünk lélekben az újabb 200-as szintre, csakhogy ez 1 km-en belül emelkedett ennyit. Ettől a szakasztól kezdve kb. öten-hatan összeverődve mentünk többé-kevésbé egy tempóban.

A Csákány-hegyi kilátó után ismét lejtett az út. És milyen meglepő, egy újabb 200-ast mentünk le. Fél 4-kor érkeztünk meg a csopaki vízimalomhoz. Megkaptuk a pecsétünket, ettünk fini gyümölcslevest, pózoltam a vízimalomnál és mentünk tovább. Idáig még csak-csak, de ettől kezdve már nem tudtuk tartani az 5,5-ös átlagot.

Csopak

Még két hegy volt előttünk. És igen, újabb 200-ast emelkedett 1 km-en a Péter-hegy is. Ó jee, alig vártam... Lelki állapotunkat mutatja, hogy már mulatási volt útközben, és persze a nézését meg a járását is elénekeltük... :D Felértünk, meghánytuk-vetettük, hogy 2 vagy 3, esetleg 2 és fél jel van e a csúcskövön és elindultunk lefelé. Megkérdeztem, hogy melyik a következő pont. Megmutatták és azt hittem viccelnek. Hát nem. Olyan brutál meredek szakaszon mentünk le, hogy beledöglött a térdem megint. Tulajdonképpen fél lábon ugrálva mentem le a Péter-hegyről. Közben azon járt az eszem, hogy a fiúk már biztosan beértek és gondolják, hogy mit szüttyögök össze-vissza eddig. A spontán összeverődött túratársak nagyon rendesek voltak, megvártak engem, felszívtam magam és összeszorított foggal felmeneteltem a Tamás-hegyre. Mire felértem, a térdem rendbe jött. Már csak azon agyaltam, hogy mikorra érek le Balatonfüredre, ugyanis én még este futok... Lefelé mentünk, mint a gép. Az egyik leghosszabb szakasznak a balatonfüredi városi rész tűnt. Itt már kezdett szétszéledni az 5-6 ember, többen a boltba mentek, hárman pedig robogtunk a célba. Végre, végre 17:27 órakor megérkeztünk a Papsoka templomromhoz. Átvettem az oklevelet, ettem dinnyét és pogit és vártam, hogy jöjjenek értem.

Többen frissítettek a második 50-es szakasz előtt, mások az éjszakai 50-esre rajtoltak. Volt, aki a padon fekve aludt kicsit a két szakasz között.

Szerencsére a túra eleje jól volt szalagozva, így "vakon" is tudtam haladni. Később nagy segítség volt, hogy kisebb csoportban mentünk olyanokkal, akik már teljesítették korábban, mivel a 2 óra alvás és a 40 fok miatt biztosan elkavartam volna egyedül. Így csak egy pindurit mentünk egyszer rossz irányba, de ezen kívül végig sima volt. Összesen 12 ellenőrzőpontot és két titkos pontot kellett érintenünk. Pszichológiai szempontból jó volt, mert míg más túrán menetelsz 50 fokban 15 km-t két pont között, itt mindig volt valami feladat, ami egy kicsit kizökkentett. Nagyon jól esett, hogy út közben és az ellenőrzőpontokon is többen rámköszöntek, nevemen szólítva üdvözöltek és szót váltottak velem. Mindent összevetve nagyon kemény túra volt. Iszonyat forróság, a "szokatós", szinte egyenes 27 km után pedig 20 km hullámvasút. Ha Balatonfüred felé mész autóval és nézelődsz ki a kocsi ablakán, láthatod a sok kis tevepúpot. Na, azokon mentünk. Megvolt az évi kilátó adagom egyben. :)

Ám itt még nincs vége a napnak. Ugyanis Balázzsal (a Túrafüggős Tolnai Balázs) mi akkora hírók voltunk, hogy beneveztünk a balatonfüredi éjszakai futásra is. Ő a 10 km-esen futott, én az 5,6 km-en indultam. Tekintve, hogy 18 óra elmúlt, mire visszaértünk a szálláshelyre, nem sok időnk maradt a regenerálódásra a 21 órai rajtig. Zuhany, futós ruha, milánói sertésborda és már negyed kilenc volt. Kb. fél órát hédereztünk a fűben a kikötőben. Több ezer ember szerte-szét. Volt aki melegített, volt aki a családdal szelfizett, mások a legszebb futóruhájukban pózoltak a fészbukra. Mi meg aludtunk 5 percet a fűben... Lesz, ami lesz alapon beálltunk a rajtba. 2 óra alvás, 40 fokban 48 km és közel 1300 méter szint után bedobtam egy magnéziumot és elindultam. Elkezdtem folyamatosan előzni. Nem figyeltem semmi másra, csak a levegővételre. Odaintegettem az unokabátyáméknak, akik épp itt nyaraltak. Adott egy löketet, hogy nekem is vannak itt hozzátartozóim. Vitt a lábam előre. Kb. a felénél úgy éreztem, mintha kicsit megtorpantam volna. Előztek néhányan, előttem pedig sokan kiálltak vagy sétáltak, akiket folyamatosan kerülni kellett. Amikor elváltunk a középtávtól és a félmaratontól úgy megindultam, hogy magam is meglepődtem. A Tagore sétány nagyon hosszúnak tűnt, de rendületlenül futottam. A teljes szakaszon szurkolók százai tapsoltak nekünk és biztattak minket. Nagyon jó érzés volt. A célzónába érve az utolsó 100 métert végigsprinteltem (köszi testnevelés szak... :) ). Nem tudom hány embert előztem, de 10-et biztosan. A célba beérve megkaptam a befutóérmemet és mentem a frissítőbe. Szépen sorban érkeztek be a futók az egyes távokról. Hamarosan befutott Balázs is a 10-esről.

Sprint vége (4. helyet megcsíptem, a következő célfotón majd vigyorgok is :) )

Befutóérmes szelfi másnap

38 fokban teljesítettem egy 47,79 km-es teljesítménytúrát 1292 méter szinttel 9 óra 42 perc alatt 4,9 km/h átlagsebességgel. Ezután 29:35 perc alatt futottam egy 5,6 km-es távot, ahol a korosztályomban 4. helyen értem be, női összesítettben 27. lettem a 211-ből, összesítettben pedig 74. a 313-ból.

Hatalmas töltődés volt ez a hétvége! Biztos, hogy megismétlem még. Azt hiszem, hogy tényleg szuperhíró vagyok! ;)