Kékes 3x

2015.08.02

Mivel a Rokihoz még "csirke" vagyok, ezért elterveztem, hogy elmegyek ezen a hétvégén egy jó kis combos túrára a környéken. A Kékes 4x teljesítménytúrát választottam. Izgalmasnak tűnt négy oldalról megmászni a Kékest, így hát nekivágtam. Többet kellett készülnöm a szokásosnál, mivel ellátás nélküli túráról van szó. Gondoltam, egye fene, ilyen még "ússe vót". Azt viszont nem gondoltam, hogy ilyen nehézségekkel járhat.

Előtte két napig győzködtem magam, hogy ne fussak. Nem ismerem a terepet, nagyon sok a szint, kicsinál, mert csirke terepfutó vagyok még. Elterveztem hát, hogy szintidő kihasználósan fogok menni, fényképezek, bingózom stb. Reggel megpakoltam a nagy szopogóst. Tulajdonképpen semmi extra nem volt benne, csak mindenből dupla. Víz, izo, csoki, gél, magnézium, kaja, fényképezőgép, plusz a hátán a pille könnyű Hattori, így végül 4,8 kg-mal indultam útnak. Na, faja, sherpában nyomom végig a kétezervalahányszáz méter szintet. Ugye ez a plusz súly majdhogynem a testsúlyom 10%-át (egész pontosan 9,4% :)) jelenti...

Sherpa sztájl :)

Megérkezve Mátraházára kis megnyugvással tapasztaltam, hogy van még rajtam kívül olyan ember, aki nem a Rokira ment. Beneveztem a Kékes 4x-re és útnak indultam. Négy virágszirmon kellett körbe-körbe menni, összesen négyszer érintve Kékestetőt. Az elején rögtön nem tudtam ellenállni és az első majd 2 km-en futottam egy 8-as átlagot... Megálltam az első ellenőrzőponton a Hatökörura elágazóban, felírtam a kódot és meggyőztem magam, hogy lassan menjek. Kirándulósba váltottam át tehát. Azt mondták a túratársak, hogy a Som-nyereg megmászása a túra legrosszabb része. Szerintem nem. Jó kis csúszós, technikás terep volt, de nekem kifejezetten tetszett. Ha a harmadik sziromnál jártunk volna, rosszabb lett volna. Sokan szó szerint négykézláb másztak fel, illetve csúszkáltak a simatalpú sportcipőben. Mellettem egy kislány csak úgy sprintelt felfelé kézzel-lábbal kapaszkodva. :) Biztattam egy-két túratársat, míg én kirándulósban fényképeztem.

Itt útközben valamilyen kódot kellett feljegyezni. Mivel az itineren nem szerepelt, én a négyzetekből várkódhoz hasonló kódra tippeltem, de őszintén megmondom, hogy halvány lila gőzöm sem volt. Később megtudtam a túratársaktól, hogy a Rákóczi turistaút jelzését kellett berajzolni. Még szerencse, hogy volt, aki ismerte a szakaszt, így tudta, tehát a második kódot csoportosan fejtettük meg. Nagyon gyorsan felértem első alkalommal a Kékesre. Készítettem egy első mászós fotót a Kékestetőn, majd lementem a pecsétért. Volt egy kis kavarodás a Szanatóriumnál, hogy pontosan hol is az OKT bélyegző, de "kedvesen" rám kiabált a portás, hogy a lépcsőn van, ahol az összegyűlt kisebb tömegtől nem látszott.

Következett a második virágszirom teljesítése. Ekkorra már teljesen átálltam kirándulósba. Kb. 4-es átlaggal simán teljesíthető szintidőre, így elkezdtem Turistajelzés Bingózni. Már otthon készültem kicsit rá, hogy kábé hol lesznek a jelzésváltások, csináltam szuper, királylányos Bingó feliratot is és megálltam fotózni a jeleket. Az első jelzésváltástól túratársam is akadt, ugyanis megálltak megkérdezni, hogy vajh' mit csinálok én a fánál éppen. Én pedig hanyag eleganciával közöltem, hogy bingózom... :)

Elbaktattunk a Kis-kőig, felírtuk a kérdésre a választ, fotózkodtam és mentünk tovább a Csepegő-forrás felé. Jó tempóban haladtunk, volt olyan szakasza, ahol 6 km/h feletti átlagot mentünk. Még az elején valami gödörbe lépve sikeresen kifordult a bokám, feljajdultam, megráztam, majd mentem tovább. A Csepegő-forrásnál kissé megéheztem. Megettem az egyik szendvicsemet, ittam végig az izot és a vizet is persze. Ittam a finom forrásból, utántöltöttem a kulacsomat is.

Kis-kő

Itt volt a következő Bingós elágazás, ahol rátértünk a zöldre. Na, igen, csak az útról letér a zöld, ahol a lomboktól nem látni a jelzést, így oda-vissza jó másfél kilométert mentünk a földúton tovább. Aki nem ismerte az elágazót, mint ahogy mi sem, simán elment mellette, mert nem látszott a jel. Annyi baj legyen, jót röhögtünk a bambaságunkon, belefér, jó tempót megyünk futás nélkül is, meglesz az. A második Kékes mászás eléggé nyögve-nyelősre sikerült. Mentem én, de úgy belassultam, hogy szüttyögő krumplibogár üzemmódban baktattam felfelé. Ekkor jártunk 22 km-nél az eltévedéssel együtt. Odafent a vízvételi lehetőség valóban "vételi", vagyis vegyél magadnak az étteremben. :) Mivel a Csepegő-forrásnál pótoltam, még kitartott, így nem is volt rá szükség. Falatoztunk egyet itt is, pótoltam magnéziumot, majd elindultunk. Megvolt a második mászós szelfi, túllépve a nehézségeken vidáman vágtunk neki a harmadik virágsziromnak.

Második mászás után (Kékes 2x)

Ezt a részt vártam a legjobban. Ugye emlékszünk az ominózus Téli Mátrás széthullásomra? Muszáj volt azt a szakaszt is legyőznöm! Az első pont ezen a szakaszon a Sas-kő volt. Szép kilátás nyílt a helyről, békés nyugalmat árasztott. Itt találkoztunk egy túratárssal, aki szinte rohant. Nem tudta a tervezett idejét teljesíteni, mert az elején segített egy gyereknek. Jó darabon hol előttünk, hol utánunk ment, folyton az óráját figyelve, sebességét számolva. Nem tudom, hogy elindult e végül a negyedik szakaszon. Bevallom, egy kicsit minket is megingatott az idő, annak ellenére, hogy simán tartottuk a szintidőkihasználós tempót.

Kilátás a Sas-kőről

A következő pont ismét kódos volt. Mint említettem, nemigen tudtuk, hogy mit keressünk. A Rózsaszállásnál konkrétan nyolcan kerestük a jelet. Aztán közös erővel megtaláltuk, de eltötymörögtünk vagy 5-10 percet vele, mivel tovább mentünk, majd visszajöttünk, körbejártuk a házat, majd a környéket stb. Roppant nehéz jelet keresi úgy, hogy nem tudod, mit kell. Itt tudtuk meg, hogy pontosan mi ez a jelzés, így a Méhészkertnél lévő hasonló pontnak már így indultunk neki. Az odáig vezető szakasz finoman szólva eléggé technikás volt. Tekintve, hogy kidőlt fa, kidőlt fa hátán, össze-vissza minden, nagyon kellett figyelni a megmaradt egy-két turistajelet. Majdnem benéztünk egy kanyart itt is. Gondolom az erdészek vagy fakitermelők járhattak ki egy ösvényt, de pont nem arra vitt, mint a mi turistajelzésünk. Szerencsére még az elején észrevettük és rátértünk, vagyis inkább rákecskebékaugráltunk a fák között a jó útra. Mivel gyakorlott túrázók vagyunk mind a ketten, így nem jelentett komoly nehézséget a kecskebékás átkelés a farengetegen, de gátfutásból megkaptam volna az ötöst. :) Viccet félre téve ez a szakasz kissé balesetveszélyes volt. A Pál-bikk patak völgyében haladtunk. A valaha szebb napokat látott völgyben most csak a pusztulást éltük meg. Átkeltünk a kis patakon, majd folytattuk tovább az utunkat. Itt sikeresen térdre estem, de nem volt jelentős.

Pál-bikk patak völgyi gátfutó pálya szebbik része

A következő jelzésváltást ismét Bingóztam. Itt azonban megtorpantunk kissé. Addigra már öten folytattuk hellyel-közel azonos tempóban az utat, a túratársam, a rohanós fiatalember, a gps-es lány és a jó tempóban menő fiú, na meg én. Tanakodtunk, hogy vajon merre tovább, mivel megvolt a jelzésváltás, de konkrétan háromfelé ágazott a piros keresztes út. Mivel egyikünk sem járt még a Mátra ezen részén, elég könnyű elkavarni. Bár én térképes-jelzésfigyelős vagyok, de most nagyon örültem, hogy a lány bekapcsolta a gps-t, mivel ennek segítségével találtuk meg a helyes utat. Nagy nehezen, öten összefogva találtuk meg a kódot is. A dolog pikantériája, hogy a kód pont a másik irányban volt egy picit fentebb, mint amerre mi tartottunk.

A következő állomásunk a parádóhutai templom volt. Felhívták a figyelmünket, hogy itt menjünk majd be a kocsmába. Reménykedtünk, hogy mint minden "rendes" faluban, a templom mellett van a kocsma és a bolt, de nem így volt. Szép kis templomhoz érkeztünk. Megszámoltuk az ablakait, felírtuk, falatoztunk és bedobtam egy gélt. Mivel fogytán volt az időnk, így nem vállaltuk be a kocsmázást, maradt a nálunk lévő, igencsak fogyatkozó, langyos víz.

Római katolikus templom, Parádóhuta

Elindultunk visszafelé a Pisztrángos-tóhoz. A rohanó túratárstól mindig tudtuk, hogy hányadán állunk az idővel, így elkezdtünk agyalni a továbbiakat illetően. Túratársamnak eddigre teljesen szétszedte a cipő a lábát, nekem pedig egyre jobban sajgott a bokám és fájdogált a "nemtudommitörténtvele" lábujjam. Ekkorra már annyira éhes voltam, hogy csuda. Egész nap ettem és pótoltam, de nagyon hiányzott a szokásos egy kis ez, egy kis az extra pótlás, amit a túrákon pluszban szoktunk kapni. Tudtuk, hogy 4 km/h feletti átlagot megyünk, simán meg lehetne csinálni, de a kínzó éhségem és a többi összetevő miatt arra az elhatározásra jutottam, hogy elengedem a negyedik virágszirmot a szélben, lenyomom a Pisztrángos szakaszt és itt a vége. Miután hangosan is kimondtam ezt, nekiiramodtunk harmadszorra is a Kékes megmászásának. Olyannyira turbó fokozatba kapcsoltam, hogy a szakasz elején 6-os átlaggal robogtam a Pisztrángos-tó felé. Megérkezve csináltam azért egy képet korábbi szenvedésem kezdetének helyszínéről, Bingóztam egyet, majd sorba álltam a Petőfi-forráshoz vízért. Jó lassan folydogált, így pár percet elálldigáltunk itt, mire mindenki vízhez jutott.

Pihenő a Pisztrángos-tónál (most már a barátom :))

A Kékesre felfelé vezető szakasz sokkal, de sokkal barátságosabb volt derékig érő hó és embertömeg nélkül. A Gabi haláláig nagyon gyorsan és könnyen felértünk. Emlékezetemben az idáig vezető szakasz is afféle mumusként élt. Felsejlett a kígyózó sor, a vakító hó és a túratársak néma szenvedése. A nyeregre felérve, már annyira éhes voltam, hogy azt éreztem, ha nem eszek hamarosan, akkor elájulok. Hangosan korgott a gyomrom és egy cél lebegett a szemem előtt: kaja, sok-sok kaja... Ekkorra már rég elengedtem a negyedik szakaszt, mert tudtam, hogy mindenképpen muszáj ennem, amit már a nálam lévő extra pótlással sem tudtam volna fedezni, így az étteremben evéssel eltöltött idő nem fért volna bele semmiképpen a szintidőbe. Agyalhatnék rajta, hogy mi lett volna ha ez vagy az történik, de ezen nem gondolkozom. Mindenesetre étteremben evés nélkül meglett volna szintidőre még úgy is, hogy nem futok, hanem kirándulok, fotózom és bingózom.

Megérkezve a harmadik kör után szóltam, hogy ki szeretnék szállni. Megkaptam az oklevelemet és a kitűzőmet. Furcsálltam, hogy nem írták rá a nevemet az oklevélre. Szeretem nézegetni a szépséges nevemet az okleveleimen. :) Aztán több túratárstól megtudtam, hogy sokan kiszálltak, nem mentek tovább a harmadik vagy a negyedik virágsziromra. Vegyes érzelmekkel felkullogtunk a Kékes étterembe. Megettem egy adag húslevest, egy brassóit sült krumplival, egy káposztás tésztát és egy jégkrémet. Az elégetett több mint 5000 kalóriát valahogyan pótolnom kellett. :) Elkészült a harmadik Kékestetős fotóm és elemezve a mai napot lebattyogtunk Mátraházára.

Harmadik mászás után (Kékes 3x)

Tudtam, hogy ellátás nélküli túrára jövök, vállaltam, de összegezve a tapasztalatokat nekem hiányzott az ellátás és több emberes ellenőrzőpont. Talán ha ismertem volna minden virágszirmot, könnyebb lett volna. Ha tudtam volna, hogy nem szív ki annyira, mint amennyire tartottam tőle, talán futhattam volna. Volna...

Mindenesetre örülök, hogy ismét jó embereket ismertem meg, jókat nevettünk, viccelődtünk, szép képeket készítettem, és még bingóztam is. :D

A sok-sok elégetett tápanyag pótlását otthon is folytattam ám. Ajánlom teljesítménytúrázó és terepfutó sporttársaimnak sok szeretettel ezt a finomságot. :D

Háromszor másztam meg a Kékest egymás után. 37,7 km-t (+ 1,5 km eltévedés :)) tettem meg 2100 méter szintkülönbséggel 9 óra 5 perc alatt, 4,2 km/h átlagsebességgel. Ja, és legyőztem a Pisztrángos szakaszt! Egy virágszirmot a szélben elengedő szuperhíró vagyok! :)

A három szirmú virágom :)