Mátrahegy 40

2016.03.14

6 hét, ennyi telt el a nem túl szép emlékű utolsó túrám óta. Mondhatjuk, hogy gyorsan elrepült, ha leszámítom, hogy közben 4 hétig bokarögzítőt viseltem és megcsináltam egy egyhónapos diétát. Február végén mertem először futni. Lefelé még fájt a bokám, de végre éreztem a javulást. Sok-sok jó dolog is történt ám ebben a 6 hétben. Köszönöm, jól vagyok! :)

Bízva abban, hogy rendben lesz a bokám, regisztráltam a Mátrahegy teljesítménytúra 44 km-es távjára. Pár óra alvás után - bár fél órával később, mint terveztem - korán indultam Mátrafüredre. Mint kiderült, jobban is jártam, mivel mire a rajtba értem két-három 40-es indulóval találkoztam csak, így nem kellett fél órákat sorban állnom a regisztrációnál vagy a mosdónál. Barátságosan fogadtak, pár kedves szót is lehetett váltani a szervezőkkel. A rövidebb távon indulók lassan rajtolhattak, így már szállingóztak, de nem alakult ki tömegnyomor. Még kicsit meg is illetődtem, hogy szinte egyedül vágtam neki a távnak. Úgy indultam el, hogy lesz, ami lesz, futok, vagyis inkább kocogok amennyit bírok és merek, de leginkább gyaloglok. Időm van, ráérek. Zöld kereszt, aztán sárga, jó, oké megvan... Muzsla tető? Fel kell menni a Muzslára, vagy mi? Jóvan, mittudom én, hogy mi merre van!? Zsebre vágtam az itinert és a tempós gyaloglást kocogással váltogatva nekiiramodtam. Hamarosan rájöttem, hogy a Muzsla-tető egy kb. 2,5 km-re lévő kilátó. Megkaptam a pecsétet, megnéztem a kilátást és tovább indultam.

Muzsla tető

Útközben örömmel konstatáltam, hogy tényleg nem egyedül vagyok, mivel egyre több túrázóval találkoztam, akik a 30-as vagy a 40-es távon indultak. Kocogva viszonylag hamar elértem a Rákóczi forrásig, az első vízvételi lehetőségig. Mivel alig fogyott az izóból, így tovább haladtam Sástó felé. Ide még sikerült olyan korán érkeznem, hogy éppen pakolászott a boltos, még nem nyitott ki. Néhány kiránduló lézengett csak. Farkas-kút felé áthaladtam egy tisztáson. Ez volt az első momentum, amikor eszembe jutott, hogy mi a francért nem a gtx cipőben jöttem. Ahogy szépen, komótosan átkocogtam rajta, kétszer-háromszor sikerült jól elmerülnöm a talajvízben. Mit ne mondjak, "boldogság" volt... Mivel tavaly voltam már a Mátrai Csillagok éjszakai túrán, így halovány emlékeim derengtek a Farkas-kúttal kapcsolatban. Konkrétan keringtünk mellette össze-vissza a tök sötétben. :) Annyi rémlett, hogy valami beton van előtte. Mondjuk többet nem is láttam belőle akkor. Meglepődtem, hogy milyen szép! A víz kis zuhatagként ömlött alá és trükkösen kellett átkelni a túloldalra. Nagyon szép útvonalon haladtam végig, felváltva kocogtam és sétáltam. A napsugár cinkosan játszott a mohás köveken a kék ég látványa pedig önkéntelen vidámságra késztette az embert.

:)

Lajosháza előtt szabályosan fenéken csúszva lehetett lejönni a hegyről. Vicces volt, ahogy ki-ki a maga módján lavírozott a legjobbnak gondolt sávon haladva. Bokáig süppedve a falevélben nemigen lehetett kiszámítani, hogy sáros vagy kemény talajon mész keresztül, így a véletlenre bízva magamat, trükköztem én is. A patak előtt elég sáros volt a terület, de most sem volt gond a átkeléssel, máshol sokkal figyelmesebben kellett ugrándozni a köveken, vagy egyensúlyozni a faágakon. Átérve a hídon egy pillanatra megtorpantam, hogy merre kell tovább menni, de ismerősök útba igazítottak. A meredek hegyfalon felkapaszkodtam a zöldre és tempósan tovább indultam. Innentől kezdve folyamatosan emelkedett Galyatetőig.

A Köves-bérci ellenőrzőponttól egy nagyon monoton, folyamatosan emelkedő 8 kilométer következett. Sokszor hallottam közben a csendet, az erdő hangját. Még azzal is kibékültem volna, ha véletlenül jön egy őzike. El-elrévedezve lavíroztam buckákon, kavicsokon, köveken, vízátfolyásokon és sártengeren keresztül. Nem mondanám, hogy rosszul esett vagy megviselt volna, csak olyan trükközősen eseménytelen volt. Trükközős, mert figyelni kellett az útra, hová lépsz, hogy ne ázzon be a cipőd másodjára (nem jött be...) és eseménytelen, mert valójában az égvilágon semmi nem történt közben. Inkább csak úgy lézengtem, sétálgattam, kirándultam, energiaszeletet ettem. Ha megláttam egy kis lejtőcskét, gondoltam, biztos lejt majd innentől. Hát nem! Egyszer csak fogta magát és megint elkezdett emelkedni. Ej, de csalafinták, ezek a szervezők! Mikor azt hiszed, hogy jó lesz, akkor jön bele egy újabb csavar.

Galyatetőn nem kellett bemenni sem a kilátóhoz, sem a hotelhez, hanem egy parkolóban kaptuk a pecsétet. Itt többen összegyűltek, gondolom más távnak is volt ellenőrzőpontja. A ponton kapott almát falatozva, ismerősökkel beszélgetve indultam lefelé. Lekocogtam Parádsasvárra. Már kezdtem éhes lenni és vészesen fogyott az izóm, így reménykedtem, hogy kajapont lesz. Mindenesetre úgy voltam vele, hogy úgyis kocsmában lesz a pont, maximum veszek. Elhaladtam a szebb napokat látott kristálygyár romjai mellett és csodaszép kis településre érkeztem. Engem mindig lenyűgöznek a hegyi falvak. Tátottam a számat jobbra-balra, megcsodáltam a kastélyszállót, miközben beértem az ellenőrzőpontra. Sokan összegyűltek, pihentek, falatoztak. Nagy örömömre kajapont volt. Megettem 4 zsíros és 1 lekváros kenyeret. Biztos, ami biztos! :) Vettem még egy liter vizet és bekevertem egy adag izót. Vidáman tovább indultam. Kis kaptató után felértem a Sós-cseri-tetőre, ahol szúróbélyegzőhöz álltunk sorban. Először fordítva lyukasztottam, így még egyet nyomtam, közben mögöttem kettővel a vidám, borvirágos arcú fiatalember közölte, hogy haladjunk, mert őt várja a sör Kékestetőn. Gondoltam magamban mosolyogva, hogy nem kell az má' neked apukám! :D Parádóhután szerencsére ismét kocsmában volt az ellenőrzőpont, aminek külön örültem, mert útközben az egész mogyorós csoki járt a fejemben. Aztán végül Snickers-t vettem. Kettőt. :)

A Méhészkert felé haladva eszembe jutott a nyári, háromszor Kékes mászásos túra, ahol nyolcan kerestük az elágazót. Most már tudom, hogy merre kell menni. Olyannyira "ki vagyok művelve", hogy én igazítottam útba másokat. :) Elgyötört lányka és barátja baktattak előttem a Pisztrángos felé. Arra gondoltam, hogy még most jön a java, szegény meg kivan, mint a liba. Hamarosan elhagytam őket és hosszú szakaszon keresztül egyedül bandukoltam a patak csörgedezésének kíséretében.

Pisztrángos felé

Érdekes, hogy meg tudja szokni az ember az erdőt. Csak Te vagy, szimbiózisban a természettel. Egyenletesen lélegezve futsz. Egy pillanatra megáll az idő, nincs tér és Te csak rendületlenül mész előre. Elhallgatnak a madarak, nem susognak a fák, nem csörögnek a bokrok, a patak sodrása is elnémul. Ég és föld között lebegsz egy pillanatra, de csak mész, mész rendületlenül előre, sodródva a tájjal, épp úgy ahogyan a vonatablakból kibámuló kisgyermek látja az elsuhanó fákat. Csak Te vagy, csak az itt és most van!

Visszarázott a jelenbe a gomolygó füst látványa. Utolértem néhány túratársat, akivel együtt láttuk, hogy egy néhány fős csoport a kerítés túloldalán otthagy egy égő tüzet. Hiába kiabáltak, fütyültek utánuk a férfiak, ránk se hederítettek. Mikor felértünk a kereszteződéshez az egyik túratárs határozott fellépésének köszönhetően visszamentek eloltani. El sem hiszem, ha nem a saját szememmel látom elmenni a társaságot a lobogó tűzrakás mellől!

Egyre hűvösebb lett az idő. A Pisztrángosnál már fáztam. A zoknim ugyan már harmadszorra is megszáradt a vízbe lépéstől, de kesztyűt és sapkát otthon hagytam. Úgy gondoltam, nem kell az má' úgyse. Felfelé caplatva jó nagy, patakká duzzadt vízátfolyás keresztezte az utat. Két lehetőség volt, térdig gázolni benne, ahogy előttem egy bátor túrázó tette, vagy a vékony farönkön átmenni. Nem teketóriáztam, előszedtem a nem oly rég megszerzett gyakorlati tudásomat szertornából és szépen, szabályosan átsétáltam az izgő-mozgó rönkön. Konstatáltam, hogy köszönöm testnevelés szak és visszamenőleg megadtam magamnak a jobb jegyet szertornából is... :)

Nem sokáig tartott a vidámság. Egyre metszőbb szél fújt és egyre hűvösebb lett az idő. A hajam csupa víz lett az égből aláhulló hideg, havas, jeges, esős valamitől, amit a szél folyamatosan az arcomba fújt. Behúztam a kezem a kabátkám ujjába, mint gyerekkoromban, ha dacból nem vettem kesztyűt, de majd megfagytam. Lassabban mentem fel, mint szoktam. Előttem is baktattak páran, mögöttem is jöttek. Némán, behúzott nyakkal, lépésről lépésre ment mindenki, ahogy tudott. Hamarosan ködbe burkolózott a táj. A komor idő még inkább rátett a metsző hidegben való gyaloglásra. Számtalanszor mentem már fel ezen a szakaszon, így tudom, hogy mikor mi következik. A végén már arra gondoltam, hogy egy kandalló mellett üldögélek piros kockás takaróba burkolózva, ujjaim csak egy centire látszanak ki, de csak azért, hogy a gőzölgő forró csokis bögrét tartani tudjam... Ezt a csodálatos elképzelésemet hamarosan fenéken billentette a realitás. Konkrétan az éttermet sem láttam, a kilátót meg pláne, nemhogy kandalló vagy kockás pléd lett volna bárhol is a közelben. Az étteremben rengetegen voltak. Sokan sorban álltak ennivalóért, mások szárítgatták az átnedvesedett ruháikat. Megkaptam a pecsétemet, magamhoz vettem egy almát és rögtön tovább indultam. Majd' megfagytam.

Az elemekkel küzdve, elgyötörten Kékestetőn

Vályus-kút felé kellett lemenni, arra még nem jártam. Rögtön belezsongtam ebbe az útba. Végig kövekkel szegélyezett ösvényen az esőzésektől megduzzadt, itt is, ott is átfolyó patak mellett örömfutás volt lefelé. Nem bántam én, hogy hideg van, azt sem, hogy folyamatosan figyelni kell. Ahol lehetett futottam, de nem hagytam, hogy elkapjon a hév és a bokámra gondolva a kövekkel sűrűn borított szakaszokon sétáltam. Egy egri túratárs csapódott hozzám a végére, így együtt caplattunk.

Az utolsó patakátkelés

A Kékesre menet nagyon átfagytam, ezért vártam már, hogy beérjek a célba. Az iskolában sokan üldögéltek, falatoztak, beszélgettek. Megkaptam a jutalmamat, majd ettem lekváros kenyeret virslivel. Jól vizsgázott a bokám, remekül bírta a terhelést. Keveset még beszélgettem indulás előtt, majd ásítozva, de boldogan haza vezettem.

Ez a túra sokkal, de sokkal jobb volt, mint a Téli Mátra. Az útvonala, a csalafinta szintelosztás, és a nagy létszám ellenére is barátságos fogadtatás, a hangulat mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy ezután majd inkább ezt válasszam a másik helyett. Most ugyan nem volt hó, de többen mesélték, hogy sokszor ezen a túrán nagyobb hó van, így izgalmasabb, mint a téliek.

8 óra 38 perc alatt teljesítettem a 44 km-es távot kb. 2000 méter szintkülönbséggel. Visszatértem! :)

Ui.: Másnap, mintegy levezetésként indultam a Thermal Tour-on Egerszalókon, ahol 7,5 km-es távon (kb. 160 m szint) női 3. helyezést értem el 41:33 perces idővel. Ismét Kittivel futottunk, aki női abszolút 1. helyezett lett a 7,5 km-en. :)

Kittivel újra a dobogón :)