Mátrai Csillagok

2015.05.25

Hajszál híján visszavontam az előnevezésemet. Megijesztett az időjárás és az éjszakai teljesítménytúra egyedül. Nem akadt túratársam, aztán rájöttem, hogy nem vagyok én normális, hát mindig egyedül megyek, és ha úgy adódik, úgyis hozzácsapódok valakihez. Vasárnap egész nap nagy izgalommal vártam a délutánt. Olyan "végre kezdődik az iskola" típusú izgalmam volt, amikor pillangók szálldosnak a gyomrodban, úgy várod már. Mondjuk szerintem rajtam kívül kevés ember van, aki várja az iskolakezdést, de az most mellékes. :) Minden egyes teljesítménytúra kihívás, újdonság, élmény. Szeretem. Sikerült még áprilisban regisztrálnom a Mátrai Csillagok 25-ös távjára, így nyugodtan indultam útnak. Egész nap ragyogó idő volt, reméltem, hogy éjjel is így marad. Biztos, ami biztos, azért esőkabátot betettem a szopogós hátizsákomba. Semmi extrát nem viszek már magammal, izó, víz, bot, fejlámpa, mogyi. Kábé ez volt a felszerelésem. Azért a tökéletes hatás kedvéért készítettem egy fényvisszaverős-pillangós csatot is. :D

Fényvisszaverős-pillangós csatom :)

Emailben előzetesen megkaptam a rajtszámot, és a nevezéstől kezdve kívülről fújtam, hogy 2152-es vagyok, ugyanis minden ellenőrzőponton be kellett mondnom, vagy leolvasták az itinerről. Egy fél órával a rajt előtt érkeztem Gyöngyösre, viszonylag könnyen találtam parkolóhelyet egy szomszédos utcában. A Kolping házba érve rögtön neveztem, ami nagyon gyorsan ment, köszönhetően annak, hogy több helyen volt nevezés a teremben, a 40-es és a 25-ös táv indulói más-más asztalnál és azon belül is ábécé szerint külön-külön nevezhettek. A 15-ösöket utánunk rajtoltatták, így annyival kevesebben voltunk. A nevezés után beálltam egy sorba a rajthoz. 25 perc sorban állás közben hatalmas tömeg gyűlt össze. Kicsit kapkodósra sikerült a rajt, hajszál híján nem csippantottak be kettőnket (a mögöttem álló túratárssal együtt adtuk oda), ugyanis a rajtoltatós bácsi a kezünkbe adta a papírt, miután ráírta a rajtidőt, és másodmagammal elindultunk, de gyanús volt a dolog, ezért visszafordultunk az udvarról, hogy szerintünk ez így nem jó, mindkettőnket rajtoltattak végül. Mindeközben elindult a tömeg az első ellenőrzőpont, a több mint 250 éves Szent Anna kápolna felé. A Sár-hegyen minden táv együtt haladt. A városban még gyalogoltam, de a földútra kiérve előre futottam kicsit, hogy kikeveredjek a tömegből. Aztán elővettem a hiperszuper túrabotomat és teljes gőzzel nekivágtam a terepnek. A kápolnáig tartó szakasz volt a 25-ös táv legmeredekebb része, 5,5 km alatt emelkedett 340 métert. Annak ellenére, hogy többen azt gondolták, maximum traktorral lehet végig menni a nagy sártól, teljesen jó útviszonyok voltak. Nem mondanám, hogy túlzottan megviselt ez a szakasz, inkább kellemes menetelés volt, de azért megjegyeztem, hogy nem tudom, miért mindig a legmagasabb pontra építik a kápolnákat és a kegyhelyeket. Én még csak-csak felmászok, de az öreg néniknek kemény lehet búcsúkor felmenni...

Nagyon szép táj tárult elém a kápolna környékén és ahogy haladtam végig a tanösvényen. Úgy döntöttem nem futok bele többet, inkább botozok végig. Mátrafüred előtt hozzácsatlakoztam két fiatal sporttárshoz, akik hasonló tempót terveztek, mint én, így még a sötétedés előtt lettek túratársaim. A Kozmáry-kilátót 20:40 órakor, még világosban értük el. Adtam magamnak tegnap estére egy kis csalás lehetőségét a diétámban, így itt ettem egy nápolyit. Mit ne mondjak, 3 hónap diéta végén (már csak 4 nap van hátra) mennyei mannának éreztem. :) Bevallom nem másztam fel a kilátóba (a fiúk sem mutattak rá hajlandóságot), így felvettem a fejlámpát és indultunk tovább Sástó felé.

Jó tempóban haladtunk, kisebb emelkedős szakaszokkal tarkítva, vidáman beszélgetve. Jól döntöttem, amikor a botozást választottam, sokáig idegenkedtem tőle, de hűséges társam lesz mostantól az is. A szuper szopogós hátizsákomon úgyis van bottartó is, így ha futkosni szeretnék, csak beteszem a helyére és uzsgyi. Sástóra érve hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok, olyan szépen kialakították mióta nem jártam arra. Az ellenőrzőponton megkaptuk a pecsétet, töltöttem vizet, izóm volt bőven, majd folytatva a csalást ettem egy lekváros kenyeret. Rájöttem, hogy a lekváros kenyeret is imádom. :D Egy-két percet pihentünk, míg falatoztunk. Nagyon kedvesek voltak a pontőrök, odajöttek hozzánk, hogy ettünk e, ittunk e, itt a kaja, ott a tea, amott a víz. Jól esett a pozitív fogadtatás. Itt csatlakozott hozzánk egy újabb túratárs, így már négyen meneteltünk tovább vidám hangulatban.

Farkas-kútnál majdnem elkavartunk, mert szalag nem volt, az itiner szerint a kútnál balra, majd a sárga négyzeten és körön tovább. Szépen el is mentünk balra, csak jel nem volt. 3-4 percet vesztettünk ezzel mindössze, mert időben visszafordultunk. Kiderült, hogy valóban balra, csak a kúton túl. Annyi baj legyen, megvolt a napi izgalom. Egyedül tuti széthullottam volna, hogy hol a jel. Ezután a kedvenc szakaszom következett Lajosháza felé. Jó kis tapicskolós, saras, köves. Itt már beértünk több túratársat és minket is beértek, így viszonylag sokan egyensúlyoztunk a csúszós köveken. Egyik túratársam esett-kelt néhányszor, de ezen kívül nem volt komolyabb esemény. Viszont a futást senki nem kockáztatta meg. Útközben még észrevettem egy állatkát. Először rókára tippeltünk, de más lehetett, mert nem úgy világított a szeme. Szegény jól megijedt, majd gyorsan elszaladt. Innentől kezdve gyakorlatilag végig lejtett, vagy egyenes volt az út. 22:17 órakor értük el a lajosházai ellenőrzőpontot, ahol diszkó hangulat fogadott minket. A pontőr hallgatta a zenét. Nem mertem poénkodni vele, mert nem úgy tűnt, mint aki vicces hangulatában van. Bő fél óra múlva elértük a Haluskás ellenőrzőpontot 19 km-nél.

Megkaptuk a pecsétünket és robogtunk tovább Gyöngyössolymos felé. A faluban összeverődtünk páran. 8-10 év körüli triatlonista kisfiúk az apukájukkal loholtak. Vagyis inkább apuka loholt utánuk, mert mentek a fiúk, mint a gép. Párszor elmellőztük egymást már az út során, most egy darabon együtt haladtunk. Pontosan 11-en. Onnan tudom, hogy a fiatalabbik kismókus megszámolta, aztán vígan elugrándozott, a testvére meg utána, apuka pedig turbó fokozatban követte őket. Végül 2-3 perccel korábban értek be, mint mi.

Eddig viszonylag közel voltak az ellenőrzőpontok egymáshoz, most viszont 4 kilométert kellett talpalni, jórészt aszfalton a Bába-kőig. Kissé kezdett széthullani a társaság, fáradtunk, némileg lassultunk is, volt olyan szakasz, ahol monoton és néma gyaloglás során azt hittem, hogy órák óta így megyek. Valójában a Haluskástól a Bába-kőig nem volt egy óra az út, de sokkal többnek tűnt. Fájt mindenem, fáradtam. Emlegettem, hogy csak inni kellett volna egy kávét indulás előtt. A menetelés közben bőszen ittam az izót, attól remélve a csodát. Aztán ezen is sikerült túllendülni, húztuk egymást tovább a fiúkkal. A Bába-kőnél kellemes hangulat fogadott, fáklyákkal jelezték az utat. Már majdnem azt hittem szeánsz lesz itt nagy hirtelen. :) A pontőr néni nagyon kedves volt, felhívta a figyelmünket a szilkára, ami egy geológiai ritkaság. Azt persze nem mondta el, hogy arról nevezetes a hely, hogy a legenda szerint itt égették el a boszorkányokat. Elég misztikus volt boszorkány sztori nélkül is a fáklyákkal. :D

Innen újabb agypukkasztó 4 km következett Gyöngyösig. A soha véget nem érő biciklisúton meneteltünk. Figyelve egymásra olykor megszakítottuk a monotonitást rövid beszélgetésekkel, de már mindannyian arra vágytunk, hogy érjünk be mihamarabb a célba. Itt már sokakat beértünk, előztünk. Úgy mentem, mint akinek kötelező. Nem volt lábam, nem volt agyam. Éppen ezt szeretem a teljesítménytúrában, hogy olyannyira kikapcsolsz, hogy bizonyos szakaszokon megszűnik körülötted a világ. Csak saját magadra figyelsz, a légzésedre, a szívverésedre. Visz a lábad előre. Mész, mert menni akarsz. Jól és jót mész. Kellemes fáradtság vett rajtam erőt, mire beértünk a Kolping házba, a célba. Megkaptam az oklevelem és a kitűzőm. Levettem a térdszorítót, majd leültem és ettem egy lekváros kenyeret zsíros kenyérrel. :)

5 óra 27 perc alatt, 5 km/h átlaggal mentem végig a 27,24 km-t. Jó volt! Egyik kedvenc túrám lesz ez is. Mondjuk mind az! Újra legyőztem a Mátrát, immár zsíros kenyerestől! Megérte a 3 hónap diéta. Még mindig szuperhíró vagyok!