Naszály Trail

2015.11.24

Egész héten olyan voltam, mint az őszi légy, csak kóvályogtam jobbra-balra. Talán a hirtelen lehűlést éreztem vagy csak "őszi fáradtság" lett rajtam úrrá? Nem tudom. Igaz, hogy kicsit sűrűre sikerült a hetem, de azért izgalommal vártam a Naszály Trail-t. Mivel eleve utolsó pillanatban sikerült nevezni az S-távra, mondhatom, hogy a surranó pályán jutottam be a versenyre. Az egész heti "őszi légy szindróma" még vasárnap reggel is tartott. Mindig roppant pontos vagyok, de most a tervezettől majd' fél órával később sikerült elindulni hajnalban úgy, hogy el sem aludtam. Nem is lett volna gond, ha egyedül megyek, de Peti ismét velem utazott, elég nagy szívás volt neki a várakozás a bolt előtt...

Odaértünk persze időben Szendehely-Katalinpusztára. A rajtszámot rögtön a parkolóban át lehetett venni, így nem kellett odafent tolongani az egyébként is készülődő, bemelegítő emberek között. Rögtön megtetszett a kirándulóközpont a varázslatos mesevilágával. Csodálatos kis figurák vettek körül mindent, amelynek báját még a ködös, szürke, esős idő sem tudta elmosni. Az erdei iskola épületében sok ismerős arc fogadott, éppen rajtolt az L táv. Mire elintéztem a pakolászást, dupla pulcsi felvevést, pisilést, elrajtolt az M táv is. Kicsit még asszimilálódtam, aztán bemelegítettem. Most valahogy nem volt olyan versenydrukk bennem, mint szokott, de azért vártam már a rajtot.

Rajt előtt

Borongós időben, szitáló esőben álltunk be a képzeletbeli rajtkapu elé, a vaddisznók dagonyája mellé. Mivel ugye nem néztem meg most sem előre a terepet, így szokásomhoz híven, vakon indultam neki a 17,2 km-es távnak. Annyit azért tudtam, hogy 690 méter a szint. :) Gondoltam futok, és útközben kitalálom, ma hogyan lesz jó nekem! Ezt szuperül kitalálta helyettem az anyatermészet, ugyanis rögtön az első 2 kilométeren kétszer csúsztam el. A cuppogós, csúszós sáron átgázolt a hosszú- és a középtáv minden versenyzője, így nekünk már igazi dagonya jutott. Én roppant szeretem ám ezt! Mondjuk azt már kevésbé, hogy két lépést caplatok fel, egyet csúszok vissza. Mindenesetre a két elcsúszás után úgy döntöttem, hogy akkor biztonságos üzemmódban teljesítem a mai versenyt, azért figyelve persze a teljesítményre is, de nem tolom teljes gőzzel, mert kinek hiányzik 6 hét gipsz!?

Tudtam én, hogy csalafinta ez a Naszály-hegy, de hogy ilyen jó humora legyen, azt nem gondoltam!? A táv eleje egész jól futható volt, leszámítva egy komoly, bokáig süppedős szakaszt. Aztán hol jobbra, hol balra ugrálva tudtam haladni, mert ha középen maradok, még most is ott ülnék a sárba ragadva. Az útszéli avar sem volt sokkal jobb választás a futás tekintetében. Nem volt ugyan dagonya, de egyrészt ráragadt a saras cipőre, másrészt marhára csúszott és mindenféle gallyak és gurulós kövek lapultak közötte. Birodalmi lépegetőként araszoltam előre, azt hittem, hogy hú, de technikás, és nem is gondoltam, hogy minek nézek majd elébe hamarosan.

A szakasz elején (fotó: Ironphoto)


Nem tudtam, hogy hol tartok a mezőnyben, de a két elcsúszás után nem is gondolkodtam tovább ezen, még az órámat sem néztem meg, csak a kilométerjelző pittyegést figyeltem. Aztán következett a Naszály mászás. Gondoltam ez sem lehet macerásabb, mint más terep. De aznap nem volt egyszerű eset! Mint minden alkalommal minden egyes hegyet, dombot az országban, a Naszályt is köszöntöttem szépen és kértem, hogy engedjen fel!

Az elkövetkező kb. 1,5 kilométer alatt nemhogy futni nem lehetett, de menni sem! Négykézláb, a gyökerekben kapaszkodva, oldalazva haladtam. A Naszályra felvezető út kanyargós, amiből most nem sok minden látszott, csak a csúszós sár és úgy tűnt, mintha folyamatosan csúszna lefelé veled a hegyoldal. Kisebb tömeg gyűlt össze a "hegymászáson". Egy-egy kupac avarra támaszkodva lépdeltem előre, amiben tudtam kapaszkodtam, legyen az gally, gyökér vagy egy árválkodó falevél az ágon. Nehéz volt, de mégis tetszett. Vastag sár tapadt a tenyeremre, amit egy rövidebb, de valamivel egyenesebb szakaszon igyekeztem az avarban megtörölni. Szemerkélt az eső, ami hamarosan havas esőre váltott. Már majdnem a csúcsra értem, amikor elkezdett havazni. Szeretem az első havat. Bár egész más lett volna az erkélyről gyönyörködni benne, egy pohár forró teával a kezemben, de nyakig sárosan, cicasapkában, retkes tenyérrel is roppant jó volt a hóesésben futni. A mögöttem haladó sporttárssal meg is osztottam azt a meglátásomat, miszerint az első hóeséshez minimum romantikusabb körülmények dukálnak, itt meg se Adventi fények, se forralt bor, se semmi nincs. Ezen jót nevettük. Egyébként is roppant vidám voltam, nagyon feldobott ez a "felcsúszás" a hegyre. Megérkeztem az első ellenőrzőpontra. Odafent csippantottam az ázó-fázó pontőröknél, ahol megdicsérték a szép sapkámat.

A következő 3 kilométeres szakaszt is nagyon szerettem. Konkrétan úgy tudnám jellemezni Borsodiasan, hogy sinkópálya, csak sárból és tele van kővel meg levéllel. (A sinkópálya az a jeges útszakasz, amit nekifutásból kicsúszkálunk.) Most képzeld el! Tök meredek szakaszon nekifutsz, sinkózol vagy 10 métert, átugrasz egyik kőről a másikra, lábujjhegyre emelkedve pipiskedsz az avaron, kalimpálsz a karoddal, amíg meg nem találod az egyensúlyodat, majd 200 méter gátfutás a vizes gallyak és gyökerek alakította pályán. És aztán ugyanez elölről... Jókat mosolyogtam, mert nagyon élveztem az egészet. Gondoltam, hogy aki lát, azt hiszi, hülye vagyok, hogy itt vigyorgok magamban, de mivel így is cicás sapkában vagyok, innentől kezdve vigyoroghatok bátran. :)

Sitty-sutty megérkeztem a 10 kilométernél lévő ellenőrző- és frissítőpontra. Kicsit nehezen csippantam, de sikerült. A frissítőben segítők előtt le a kalappal! Alig álltam meg, rögtön szaladtak hozzám, mit kérek, és már töltötték is a hátizsákba az izot, a nevemen szólítottak, kedvesek voltak. Igazán példás gondoskodásban volt részünk! Rövid távon nem eszem útközben, így egy kis innivaló töltés után robogtam is tovább. Ezután kb. 2-3 km hosszú, csalafinta, kacskaringós erdei úton keresztül jutottunk ki egy rétre. Beértem néhány M-est, így kicsit "húzattam magam" velük néhány méter távolságból. A réten olyan sár volt a szekérúton, hogy csak mellette a fűben tudtam futni. Szépen kijárt ösvény volt, így látszott, hogy mindenki az alternatív megoldást választotta. Hamarosan egy dombon keresztül visszajutottam az erdőbe. Itt értem utol egy kis fiatalembert, nagyon szívós, stramm, kb. 12 éves forma fiúcska. Pár szót váltottunk, kérdezte, mennyinél járunk távban és időben, emlékszem, hogy kb. 14,5 km volt és 2:12 óra. Aztán nekiiramodtam az utolsó szakasznak.

Az utolsó szakasz (fotó: Graselly Balázs - foka.blog.hu)

Innen tulajdonképpen örömfutás volt végig. Nagyon jól lehetett haladni, nem volt durva sár sem, egy-egy kisebb emelkedővel tarkítva suhantam a cél felé. Elérkeztem egy függőhídhoz, aminek a végében egy fotós állt. A biztonságos üzemmódban futásom erre is kiterjedt, mivel nagyon csúszott, szépen, cseverészve, vidáman átsétáltam rajta. Elköszöntem a kedves fotóstól, nekiiramodtam és mosolyogva futottam tovább a végéig.

A hídon át (fotó: Graselly Balázs - foka.blog.hu)

Az erdei iskola előtt lánykák szurkoltak, akik szintén megdicsérték a sapkámat (ma nagy sikert aratott). A célban taps, kolomp, szurkolás és igazi célfotózás fogadott. Az volt az első mondatom, hogy: Még egy kört!

Célfotó - Öröm és boldogság :) (fotó: Ironphoto)

Kiörültem magam és megkaptam egy tündérszép kislánytól a befutó érmemet. A hosszú távosok frissítőjénél Csanyáék voltak, akik nagyon kedvesen segítettek nekem is és töltöttek teát, mivel tiszta sár volt a kezem. Megittam a teácskát, nyújtottam egyet, majd levettem a felismerhetetlen színűre sarazódott cipőmet és bementem zuhanyozni. Kulturált körülmények között lehetett frissülni a verseny után. Szerencsére nekem meleg víz is jutott, a lányokkal jót beszélgettünk közben. Kiderült, jól tettem, hogy lazán, biztonságosan futottam, mert több sérülés is volt. Innen is jobbulást kívánok nekik! Mire lezuhanyoztam, átöltöztem, Peti is befutott és nem sokkal később mentünk enni. Nagyon finom gulyáslevest kaptunk, ami jól is esett. Egy-két vicces fotó elkészítése után haza indultunk.

Mivel a versenyt élőben lehetett követni, így a szüleim 200 kilométerről izgulták és szurkolták végig az eseményeket. Hajrá Én! :)

(fotó: Ironphoto)

A 17,2 km-es távot 690 méter szinttel női 8. helyen (összesítettben 27.) 2:31:40 óra alatt teljesítettem. Imádtam a verseny minden percét! Nagyon kis csalafinta ez a Naszály! Sárban dagonyázó szupergörl vagyok! ;)

Kincseim