Nyúlcipőbolt Bükk Trail

2015.10.18

Nagyon izgultam, mégiscsak egy komoly terepfutó versenyre megyek. Nem igazán tudtam magam hová tenni a mezőnyben, mivel egy 7 km-es terepfutó versenyt leszámítva nincs tapasztalatom ebben. Folyamatosan figyeltem, hogy mikortól lehet regisztrálni a Bükk Trail-re és amint megnyitották, gyorsan be is neveztem a 18 km-es S távra. Készültem rá, persze egy ideje folyamatosan "készenlétben" vagyok, de azért az ultratúra önmagában kevés lett volna. Futás, aerob és anaerob edzések, kaja... Megérte! Megéri! :)

Tegnap este fejtegettem Petinek cseten, hogy remélem, nem lógok ki majd a mezőnyből nagyon és tisztességesen le tudom futni. Reggel 8 órakor indultunk, kényelmesen a Bükkön keresztül Bükkszentkeresztre. Egyébként is szívem csücske a település, megannyi iskolai táborban vettem részt itt, és én is hoztam már ide a volt osztályomat. Külön örültem, hogy a táborból rajtolunk, mivel voltam ugyan a faluban többször is, de ott gyerekkorom óta nem jártam. Miközben agyon aggódtam magam, hogy tök béna leszek, azért elég jókat nevetgéltem a verseny előtti terepfutós posztokon, a levelet kaptam lájftól kezdve a tehenekig. Tudtam, hogy jó lesz! :)

Javasolták, hogy inkább a Borostyánnál parkoljunk, mert lent nincs sok hely. Megfogadtam, onnan sétáltunk le a táborhoz. Eléggé izgultam már, mire megérkeztünk. Bementem a rajtszámomért az ebédlőbe, aztán Peti elment segíteni valahová, én pedig lepakoltam egy asztalhoz. Lányos zavaromban tekintgettem szerte-szét, ki-be járkáltam. Nagy izgalmamban alig tudtam feltenni a rajtszámomat, ami szép, névre szóló, mellesleg 16-os (mert ugye lestipistopiztam a nevezéskor :)). A rövidtáv kéket kapott, a hosszú pirosat.

Kincseim

Nem sokkal később elrajtolt a 31 km-es L táv, nekünk még fél óránk volt. Gyorsan leadtam a táskám, most már nincs visszaút. Az izgalmam tovább fokozódott, a kamáslit is alig bírtam feltenni, kétszer néztem meg, hogy melyik a jobb és a bal. Percenként nézegettem az órámat, belőttem a gps-t, hogy csak el kelljen indítani. Oda-vissza járkáltam a házak előtt sóhajtozva, kábé úgy nézhettem ki, mint akinek akkora világfájdalma van, hogy majd belehal. De nem volt, csak izgultam. Ismét megfogalmazódott bennem, hogy mi a fenét keresek itt ezek között a szuper terepfutók között?! Miután kijárkáltam magam és elmúlt a világfájdalom, bemelegítettem, aztán szóba elegyedtem egy-két sporttárssal, és már ott is álltam a rajtban. Tulajdonképpen felocsúdni sem volt időm, már futottam is.Előtte azért megnéztem a térképet, amit kaptunk, zöld-kék-piros-sárga-kék, biztos, ami biztos, hogy tudjam. Ha netán eltévednék ugye és persze megszoktam, hogy nemcsak a szalagot figyelem, hanem a jelet is.

Az első szakasz elején (fotó: Terepfutás.hu)

Erősen indult az első szakasz. 500 méteren belül 50 méter szintet ugrott fel, aztán 1 km múlva levitt ugyanennyit, majd újabb 500 méteren belül újra fel, de most 100 métert. Két kilométert mentünk mindössze, nagyon bírom az emelkedőket, de kétszer hittem azt, hogy ott halok meg. Egész jó arány a kilométerenkénti egy "meghalás", már csak 16 van hátra... Liftezett a gyomrom, faja, pont olyan, mint a hullámvasúton a vidámparkban... másrészt még mindig kissé frusztrált, hogy hol lehetek a mezőnyben, előztem pár embert az emelkedőn, de engem is előztek, így tényleg nem tudtam, hogy most akkor nagyon béna vagyok e, vagy pont jó. Nem is gondolkodtam tovább ezen, mert boldogság következett, végre újra lejtőn futottam egy kilométerem át. Nem mertem örülni, mert túl sokat mentünk lefelé, újabb 100 méter szintet le. Tartottam tőle, hogy emiatt húzós lesz a következő szakasz. Az lett! Innen az ellenőrzőpontig alattomos, sunyi módon, fokozatosan emelkedő terepen futottunk felfelé. Belesétáltam persze az emelkedőkbe, a vége felé elég elgyötört fejet vághattam, mert az egyik sporttárs biztatott, hogy már nem sok van az emelkedőből, menjek. Jól esett, később meg is köszöntem neki! Végre megérkeztem az Ilonaházhoz az ellenőrzőpontra. Ittam egy fél pohár vizet, sikert aratott a szuper, összecsukhatós, sárga retro poharam. :) Volt ugyan nálam kis szopogósban izo, de kívántam a vizet is.

Az első szakasz (fotó: Terepfutás.hu)

Az ezután következő szakasz álom volt. A frissítőpont után vidáman szárnyaltam tova. Még gondoltam is magamban, hogy milyen rendesek ezek a kedves, empatikus szervezők, az elején megszívatnak, aztán jöhet az örömfutás. 3-4 km-en keresztül nagyon jól éreztem magam. Az eleje lejtős örömfutás volt, aztán számomra nagyon szerethető, technikás terep. Kifejezetten imádom az ilyeneket, elég nagy gyakorlatom van már benne. Élveztem, ahogy a csúszós köveken átfutottam, szerettem, ahogyan reccsent a faág a talpam alatt. A kidőlt fák alatt sitty-sutty átbújva, villámgyorsan haladtam előre. Úgy éreztem jól döntöttem, jót választottam! Aztán életem egyik leghosszabb 5 km-re következett...

Az örömfutás végére levittek minket a béka s... alá 377 méterre, innen nagyon dög úton haladtunk folyamatosan felfelé 570 méterig. Optikailag úgy tűnik, hogy szinttartó az út. Elárulom, nem az!

I <3 emelkedő... (fotó: Terepfutás.hu)

"Csak megyek itt körbe-körbe, csiga-bigába, talpam alatt az előbb még imádott kavicsokat legszívesebben kiszedném a földből és dobálnám szerteszét. Előttem senki, utánam senki. Futok, de úgy érzem, mintha egy helyben állnék. Biztosan utolsó vagyok. Csirke vagyok. Nem baj, lényeg, hogy lefussam tisztességesen! Belesétálok. Utánam a srác kocog. Kicsit megelőz, hagyom, követem gyalog. Jó a gyalogos tempóm, neki kocogós, követem és közben pihenek. Egy pillanatra átváltok agyban túrázóba, így talán könnyebb, nem esek szét fejben. Kocogok, gyaloglok, kocogok, gyaloglok. Figyelem az órámat, lassulok. Már csak 7-es ezreseket megyek. Aztán 10 km után csak 8-ast, 11 után 8:30-ast. Nem lesz ez így jó, futni kell tisztességesen! Hülye, sunyi emelkedő! Megeszem a magnéziumot. Valamit segít, de nem kezdek el tőle sprintelni..."

Összeszedtem magam és a végére visszaálltam 8-asra. Az emelkedő tetejéhez közel a két Peti fotózott. Szerinted pózoltam? Koncentráltam, hogy bírjak menni. Mondta Peti, hogy már csak 200 méter a hollóstetői ellenőrzőpont, utána becsorgok a faluba. Majd' meghaltam, de felküzdöttem magam az emelkedő utolsó szakaszán. A kereplő hangja szinte húzott fel. Úgy remegett a kezem, hogy alig találtam be a dugókával, aztán meg a poharamat sem bírtam kinyitni rendesen. Ittam itt is vizet, aztán nekivágtam az utolsó 4 km-nek.

A kocogós fiúval, akivel végigküzdöttük az elmúlt 5 km jó részét, egy darabon ismét együtt futottunk. Megörültünk, hogy végre lejtő, de nem sokáig tartott az öröm. 1 km boldogság után újra emelkedett. Kedves, aranyos szervezők, úgy szerettelek Titeket akkor! Nem elég, hogy az életemért imádkoztam 5 km-en át az elején, a közepén, de még a végén is? Hányszor támadjak fel hamvaimból, mint a Főnix madár? Figyeltem a jelzést és a szalagokat. Néhány helyen nagyon be lehetett volna nézni. Az utolsó 1 km-en kikapcsoltam az agyam és csak futottam-futottam! Egyszer csak nem hallottam már a srácot mögöttem. Semmi másra nem figyeltem, csak mentem előre, futottam, ahogy a csövön kifért. Hamarosan kiértem az erdőből. Persze benéztem az utolsó kereszteződést, a sárgán mentem tovább, emiatt 200 méterrel hosszabb lett az út, de nem számított, végre beértem a célba. 2 óra 15 perc. Örömmámorban, szederjes szájjal járkáltam fel-alá, nyújtottam egy rövidet. Nemsokára beértek a korábban engem megelőzők is, nem értettem pontosan mi is történt, de kiderült, hogy eltévedtek, emiatt plusz 1,5 km-t mentek, akkor én még szerencsés vagyok a más irányba kanyarodós plusz 200 méteremmel. Még örülök is, hogy "csak" ennyi!

Hamarosan beérkezett a küzdő társam is, gratuláltunk egymásnak. Bementem az ebédlőbe, vidáman társalogtam, próbáltam enni, de nem ment, ezért úgy döntöttem, hogy inkább zuhanyozom. Sajnos a rövidtáv fél női mezőnye lemaradt az S táv eredményhirdetéséről, mert éppen zuhanyoztunk, de ezúton is gratulálok szeretettel a versenytársaknak! A zuhanyzó pont ugyanolyan volt, mint 25 évvel ezelőtt, csak átcsempézve. "Szaunáztunk" egyet, mivel csak forró víz jött (nekünk semmi se jó, ha hideg az a baj, ha forró meg az...), de speciális technikával simán lehetett gőzfürdőzni egyet. :D A zuhanyzóban beszélgettük, hogy ki hányadik lett, de én nem tudtam.

Ezután falatoztam, pihentem, beszélgettem, tengtem-lengtem. Megkérdeztem és kiderült, hogy ötödik vagyok. Nagyon megörültem neki, lejtettem egy kisebb örömtáncot is, de már rögtön pörgött az agyam azon, hogy mit és hogyan kell javítanom a jövőben. Hülye maximalizmus... :D

Nagyon-nagyon jól éreztem magam! Az egész heti borongós esős időt mintha elfújták volna egy napra. Ragyogó napsütésben küzdöttem ezen a jó hangulatú, barátságos versenyen, kedves sporttársakkal, és szuper szervezőcsapattal!

Női 5. helyezettként, 2 óra 14 perc 50 másodperc alatt teljesítettem a 18 km-es távot 540+ méter szinttel. Hatalmas élmény volt! Jó helyen vagyok! Köszönöm! <3