Nyúlcipőbolt Mátra Trail

Egy évvel ezelőtt ott voltam a Bükk Trail-en, ötödik lettem a 18 km-en, így nyugodt voltam a Mátra Trail regisztrációt illetően, mert ha véletlenül lemaradok, lehettem volna VIP-s, vagyis akkor is regisztrálhatok, ha betelt a létszám. Aztán elgondolkoztam, hogy mit keresnék én a VIP-sek között!? Végül sikerült elsők között regisztrálnom, így nem dilemmáztam rajta tovább. A Mátrát is nagyon szeretem, bár nem annyira ismerem, mint a Bükköt. Rápillantottam az útvonalra, tudasítottam magamban, hogy az M táv nem megy fel a Kékesre, ezt mondjuk sajnáltam, de akkor meg miért nem mentem a hosszún... Megnéztem, hány kilométer, mennyi a szint, gondoltam, hogy úgyis ki van szalagozva, jó sokan megyünk, nem jegyzem én meg az utat, csak nem tévedek el.

Már korábban is említettem, hogy roppant szeretem a környékbeli versenyeket, mert reggel komótosan felébredek egyszer csak (véletlenül sem órára), megiszom a kávémat, reggelizek, teszek-veszek, aztán rutinosan felöltözöm, felkapom valamelyik táskámat és indulok tova. Mátrafüredre úgy járok lassan, mintha hazamennék. Már az erdészeti középiskola legtöbb tablóját ismerem, a szarvasosat, az őzikéset, de különösen a női mosdó melletti tabló összes egykori végzősét megismerném az utcán, pedig azóta 18 év telt el. Átvettem a rajtcsomagot, lepakoltam egy asztalhoz, mosdószeánsz és már pakolásztam is magamra a rajtszámot. Beszélgettünk vidáman az asztalnál ülőkkel, Viktor felfedezte, hogy tündérszárny van a cipőmön, megígértem, hogy a következő rendelésnél gondolok rájuk is, de csak ha lesz rózsaszín. :) Sok kedves ismerőssel, baráttal találkoztam, puszi-pusziztunk, váltottunk pár szót, beszélgettünk, nevettünk. Zolival az UTH óta nem találkoztunk, ahol végigküzdöttünk pár kilométert együtt, jó volt látni, kifejezetten a Mátra Trail miatt jött haza Svájcból pár napra. Marci megint elhitte, hogy nem fog jót futni, én mindig jót nevetek ezen magamban, mert akkor is jót fut, ha szerinte rossz. Találkoztam a múlt heti 120-ról is ismerősökkel, mosolyogtunk, hogy nem elég nekünk semmi sem. Bemelegítettem, aztán beálltam a rajtkapuhoz, Kovács Zoli is előkerült, kiderült, hogy bemelegítésként felvitte (kocsival) nem tudom hova a dugókákat.

Köszönöm ezt a képet! <3

Az volt a taktikám, hogy jó legyen és kész. A városi szakaszt és az elejét persze megfutottam, de nagyjából ismerve az ezt követő 5 kilométert úgy döntöttem, nem futok felfelé. Egyrészt kinyiffanok, ha kb. 6 kilométer alatt több mint 500 méter szintet felfutok, mert ugyebár utána még menni kell 13 kilométert, másrészt pedig kiválóan lehet "kóvályogni" felfelé. Ilyenkor csak megyek és nézelődök szerteszét. Szépen caplattam magamban, kizártam a külvilágot, bár közben olykor figyeltem és hallgattam a sporttársak zihálását, sípoló levegővételét, néhányuknak szerintem már kívülről dobogott a szíve. Sokan pólóra vetkőztek felfelé, hiszen igencsak megizzasztott mindenkit a hegy. Nem volt hideg, de azért annyira melegem sem, hogy levegyem az egyik felsőt a kettőből.

Útközben a párméteres egyenes szakaszokon sem futottam, mert 12 méter után úgyis emelkedett tovább. Itt azért még nem ismerek minden bokrot, így figyelgettem az órámat, hogy mennyi szint van még hátra. Ez jó taktika, nekem bevált máskor is. Örültem magamnak, hogy megint jó nekem, de leginkább a felfelé caplatásra koncentráltam és arra, hogy mennyire szeretem a Benevár-bércet, de főleg Csanyát. Kicsit el is szégyelltem magam egy pillanatra, hogy nem futok, pedig tudnék, de amilyen gyorsan jött a kósza gondolat, úgy el is illant, azt éreztem, ez most nekem így jó, ahogy van. Caplatással úgyse érhetek el jó helyezést, akkor meg tök mindegy, hogy tízedik, húszadik, vagy harminckilencedik lesz az ember. Igazgattam a fejpántomat, ittam a szopogósból, fújtam az orrom, nézelődtem, nagyjából így telt el az út. Egyszercsak a semmiből előkerült Szasza, mosolyogtam egyet, már amennyire x kilométer felfelé caplatás után, vörös fejjel lehet szépen mosolyogni. :D

Jó nekünk! :)

Az egyik elágazóban felfigyeltem egy hosszútávos futóra, aki a másik irányból közeledett vadul. Látásból ismerem őt, nagyon jól fut, általában az élmezőnyben van, szerintem az elején mehetett most is, csakhogy tévedésből lefordult rossz irányba és itt kötött ki. Bambán figyeltem az eseményeket, majd sajnáltam magamban az elbaltázott győzelmét, nem tudom végül hányadik lett. Ha olyan gyorsan futnék én is, mint a villám, bizonyára elkerülné a figyelmemet egy-egy szalag. Jártam már úgy, pedig az csak villám lájt futás volt az övéhez képest.

A Nagy-nyaknál létramászás következett, mellette fotózott Peti. Éppen felocsúdtam az orrfújásból, úgy elbújnak mindig ezek a fotósok, de egy félmosolyra azért jutott idő, aztán átmásztam a létrán és futás tovább. Innen lehetett tolni, Mátraháza előtt már csak egy kis emelkedő volt, de nem jelentős. Ahhoz képest, hogy nem mentem gyorsan, úgy éreztem, mintha villámsebességgel odaértem volna a parkolóban lévő frissítőponthoz. Kicsit feltorlódtunk, töltöttem vizet a szopogósba, ittam kólát, bekaptam egy kocka sajtot és két kocka csokit, majd suhantam tovább.

Nagy-nyak

Mátraházán kiránduló ismerősökkel is találkoztam, odaköszöntem, majd tyúklépésben futottam lefelé. Szeretem ezt a szakaszt, ezerszer mentem már itt, óvatosan kecskebékázok a kiálló gyökerek, guruló kövek között. Szeretem a patakon való átkelést, most nem gázoltam bele, hanem átugráltam a köveken. Van az a verseny, amikor gondolkodás nélkül átfutok bármin... Többeknek az újdonság erejével hatott a Mátra, sokan most voltak itt először. Néhányan óvatosan, lépésről lépére haladtak lefelé, mások hihetetlen tempóban zúgtak le az ismeretlen terepen. Éppen az járt a fejemben, amikor egy-két elsuhanó sporttárs jobbra-balra dőlő bokával kacsázott, hogy ki ne törje a lábát valaki, amikor egy csúszós-köves részen fájdalmas arcot vágó, üldögélő lányt láttam meg, mellette állt ismerőse vagy párja, nem tudom, de eléggé szétment a bokája. Többen kérdeztük rendben van e minden, jönnek e érte, hívják fel Csanyát stb. Remélem hamar felépül! Vigyázni kell, a Mátra fenéken billent, ha nem figyelsz! Engem háromszor rúgott már bokán, egyszer hat hétre vont ki a forgalomból.

Suhanok :)

Sástó felé vezetett tovább az utunk. Amikor itt keresztülfutok, mindig megfogadom, hogy eljövök ide kirándulni, de az elmúlt két évben csak futva sikerült megközelítenem valamelyik irányból. Innen már sitty-sutty be lehet érni Mátrafüredre. A Muzsla-tetőt erről az oldalról kellemesebb megközelíteni, tekintve, hogy végig lejt, ellenben marhára köves. Találkoztam fent egy igencsak bicegős lánnyal, aki futni próbált, megkérdeztem rendben van e, aztán mondtam neki, hogy ne erőltesse, sétáljon be, rengeteg ideje van, mert rosszabb lesz. Futottam a szanaszét heverő kőtengeren, megfontoltan egyensúlyozva, nem rohanva. Hárman úgy elszáguldottak mellettem ezen a szakaszon, hogy lelki szemeim előtt törött kézzel és lábbal láttam őket, de a fiúk bátrabbak, vagy még nem szakadt a bokaszalagjuk a Mátrában... A városban befutottam szépen a célba, örültem, juhú. Nyújtottam egyet, aztán találkoztam sorban a már beérkezett ismerősökkel. Kiderült, hogy Marci nyert az S-en, meg sem lepődtem. Kovács Zoli már falatozott, mire odaértem. Azt hitte megyek utána végig, mentem is, csak 20 perccel. :D

Megettem a finom tésztámat, szereztem kólát, utána még órákig beszélgettünk, jókat nevettünk Zolival és Andival. Marketing célpont voltam ismét, vettem egy új fejpántot is magamnak. :)

A szokásos jó hangulat, szuper szervezés volt. Szeretem a Csanya versenyeket a pozitív légkör és az egyre növekvő létszám mellett is családias hangulat miatt. Jól esik, hogy a szervezők is és a futótársak is ismerősként, barátként üdvözölnek. Megtisztelő, ha megszólítanak, hogy én vagyok e én, vagy csak egyszerűen mosolyognak, megörülnek nekem, hogy látnak. <3

2:37:45 óra alatt teljesítettem a 19 km-es távot 750+ méter szintkülönbséggel. 27. lettem nyolcvanvalamennyiből, nem számít, de azért megnéztem, mert ugye mégiscsak verseny volt. ;)

Kincsek