Sárga 40

2015.05.02

Két napig logisztikáztam, hogyan fogom megoldani a Sárga 40 rajtjába való eljutást. Hol hagyom a kocsit, onnan hogyan jutok el a másik helyre. Majdnem olyan elérhetetlennek tűnt, mint Dorothynak Smaragdváros. Egyrészt előző este nem tudtam elutazni, másrészt nem otthonról mentem (mondjuk az se sokkal közelebb van), így kb. hajnal 4-kor el kellett volna indulni, hogy felérjek Budaörsre, onnan áttömegközlekedjem magam Pilisvörösvárra, hogy időben rajtolhassak a Sárga 40-en. Már majdnem feladtam a harcot, amikor a szüleim kitalálták, hogy ők egyúttal kirándulnak egyet a környéken és elvisznek. Juhú, így csak 4-kor kell kelni, hogy fél 8 körül indulhassak. :)

7 óra 40 perckor rajtoltam el Pilisvörösvárról. Megtaláltam gyorsan az utat, az útvonalleírás segített, egykettőre az erdőbe értem. Bekódoltam magamnak, hogy csak a sárgát figyeljem és már robogtam is tova a sárga úton Smaragdvárosba. :) Az első közel 5 km a Muflon Itatóig kissé emelkedős volt, de mivel az elején voltam, nem vettem nehezen. Megsajnálgattam az erdőt, hogy mennyi fa dőlt ki. Hosszú szakaszon futni is tudtam, így nem tartottam túl kimerítőnek. Volt egy rövid rész, ahol kis emelkedőn kerülni kellett, szalag jelezte az utat. Egy fiatalember ment egyenesen, én pedig jól rászóltam, hogy nem arra kell menni, erre közölte, hogy arra könnyebb. Gondolatban adtam neki egy fekete pontot, mert én szeretem betartani az utat. A Zsíros-hegyre felérve megszereztem az első pecsétet, váltottam pár szót egy ismerőssel, majd robogtam tovább. Egyszer, majd ha nem kell a pont a bajnokságba, az összes jó kis helyen megállok én is röhögcsélni kicsit. Itt is. Innen a Kerek-hegyi feltételes pontig végig futottam. Átszűrődött a napsugár a fák törzsei között, friss levegő áramlott a tüdőmbe. Szép terepen, jó tempóban haladva érkeztem meg. Megkaptam a pecsétemet a kedves, fiatal pontőröktől, majd futottam egészen a Rózsika-forrásig. Ezen a túrán a solymári szakasz lett a kedvencem a csörgedező patakkal, a szép, kanyargós úttal együtt. Az ellenőrzőponton a pontőr majd' megfagyott, rólam pedig folyt a víz. Szép kis kontraszt. :) A pecsét után megálltam a Rózsika-forrásnál, megcsodáltam kicsit, de a vize sajnos nem iható. Futottam tovább, közben mindenféle eredetmondákat gyártva gondolatban a forrás keletkezéséről... Bizonyára valami szegény, de csodaszép lányról nevezék el, akinek a szerelme egy gazdag úrifiú volt, de nem házasodhattak össze és csak itt, az erdőben találkozhattak titokban. Amikor az úrifiú elvette a számára kiszemelt gazdag lányt, Rózsika bánatában sírni kezdett a találkák helyszínén. Olyan nagy bánata volt, hogy éjjel-nappal csak sírt-rítt, megannyi könnye pedig patakká folyt össze a lába alatt...

Solymáron áthaladva jót röhögtem, mert eszembe jutott egy régi sláger, amit úgy énekeltünk, hogy "Solymár, szívem rég csak itt Solymár, mért kínzol solymász..." Ez kb. olyan, mint a Micimackó főcímdalában a "stitövifickó". :) A Költők-padjánál újabb feltételes ponton kaptam egy pecsétet és elindultam az Újlaki-hegy felé. Jó kis emelkedős szakaszon közelítettem meg a hegyet. Itt már egyre több emberrel találkoztam, fent pedig rengetegen pihentek. Megkaptam a pecsétemet, szétnéztem kicsit, majd elindultam lefelé. Kb. 1 km múlva elkezdett fájni a térdem. Ennek köszönhetően lassultam kicsit, a futást pedig minimálisra csökkentettem. Kedves szőke túratárs adott egy-két tippet a fájdalom ellen. Kinezio tapasz volt rajta, de nem volt vele jobb, így leszedtem. Következő alkalommal ismét térdszorítót viszek. Futótérd. A múltkori teljesítménytúrát minden nélkül végig loholtam, most megint előjött. Habár a múlt héten 10km-t futottam aszfalton, az betett neki.

Hűvösvölgy felé találkoztam fájós lábú sorstársakkal, biztattuk egymást. Beérve Hűvösvölgybe kicsit tétováztam a lángososnál, mire felfedeztem, hogy egyenesen átmegyek és kész. Itt találkoztam egy kedves sporttárssal, aki már visszaért a 40-ről és adott egy-két tippet az úttal kapcsolatban. Felmentem a gyermekvasúthoz pecsétért. Hatalmas tömeg, rengeteg pihenő, ebédelő túratárs. Az 50-eseknek és 20-asoknak ez volt a cél, a 70-esek pihentek az utolsó 20 km előtt, a 18-asok rajtoltak, mi 40-esek pedig áthaladtunk a táv felénél tartva. Nem szeretem a tömeget. Váltottam pár szót egy ismerőssel, majd indultam tovább a Nagy-Hárs-hegy felé. Emelkedős szakasz következett, ami egyáltalán nem volt baj a térdem miatt. Örültem, hogy viszonylag közel voltak egymáshoz az ellenőrzőpontok, mert így nem hullott szét az ember fejben. A Kaán Károly-kilátó előtt ismét sűrűsödtek a baktató túratársak. Megkaptam a pecsétet, szusszantam és indultam tovább. Bevallom eszem ágában sem volt felmászni a kilátóba (kövezz meg érte), de fájós térddel, az első 20 km javát lefutva nem pont nézelődni kívántam... Ezt követte a "Pál, Kata, Péteres" szakasz. Értsd kínomban énekeltem a Pál, Kata, Péter jó reggeltet, az Én elmentem a vásárba, az Aki nem lép egyszerre és egyéb csodás gyerekdalokat. A teljes távon ez volt a leghosszabb szakasz két ellenőrzőpont között, ráadásul emelkedett, fáradtam és fájt a térdem. Kb. úgy nézett ki ez az 5 és fél km, hogy: "Pál, Kata, Péter jó reggelt... aztak...,de fáj.... már odakünn a Nap felkelt.... kemény vagyok.... (nyújtás), szól a kakasunk az a nagy tarajú... kell nekem minden hülyeséget kitalálni.... gyere ki a rétre, kukurikú... hol a p...ba vagy már az a rét..."

Megérkeztem a Csacsi-rétre végre, ahol többen főztek, örömködtek május elseje tiszteletére. Úgy találtam meg a pontőröket, hogy intett a lány. Kissé elcsigázott voltam már, a pontőr fiatalember "roppant poénos" volt. Egyetlen lehúzós, kissé fellengzős pontőr volt a távon, a többi ponton mind töltődtem, nagyon kedvesek voltak, így ezt nem vettem fel. Ezek után úgy megörültem a következő ellenőrzőponton a kedves pontőröknek, hogy még hangosan juhúztam is, ők pedig konstatálták, hogy ennyire még nem volt ma sikerük. Ennyit tesz, hogyha pozitív fogadtatásban van része az embernek. Ezelőtt a pont előtt nagyon szép szakaszon mentem végig. Itt láttam a "kakasfát", amin jó nevettem. Először azt hittem hallucinálok, hogy egy óriás kakas kukucskál ki az útra, aztán kiderült, hogy egy fa pont úgy nézett ki. Ezt a felfedezésemet meg is osztottam egy túratárssal. Jót nevettünk rajta. Az ellenőrzőpont után ismét kiléptem a Huszonnégyökrös-hegy nyerge felé. Láttam már messziről egy idős, ősz hajú nénit. Még meg is dicsértem gondolatban, hogy kirándul, aztán arra figyeltem fel, hogy alig bírom megelőzni. Jó tempót diktált a néni, aki köbö két és félszer annyi idős volt, mint én. Lehagytam, bár ekkor már nem futottam. Segített is nekem, mivel majdnem benéztem egy kereszteződést. Megköszöntem szépen, majd loholtam tovább. Később megtudtam, hogy a "kirándulós néni" Marika volt, aki valójában a 70 km-es távon ment, annak is már a 65. kilométerén túl. Roppant büszke vagyok, hogy le tudtam hagyni.

A nyeregre felérve megkaptam a pecsétemet egy szép kismamától, jó egészséget kívántam és turbó fokozatban loholtam. Budaörsön a városon belül már többen összeverődtünk. Térdfájós sporttársat biztattam a Törökugrató előtt. Annyira vártam már, hogy vége legyen, hogy olyan gyorsan felmásztam a Törökugratóra, hogy csuda. Mondtam is a túratársaknak, hogy fél lábon ugrálva is felmegyek, ha kell. Pecsételés közben felkaptam a pulcsimat, mert már fekete fellegek gyülekeztek, csapkodott az eső és rohanás a cél felé. Figyeltem a leírást és a világítós nyilakat földön, oszlopon, mindenhol. Így utólag tudom, hogy sokkal egyszerűbben is meg lehetett volna közelíteni a Nádas Sörözőt, de nem bántam én már akkor. Megkaptam a pecsétet, átvettem a jutalmat, beírattam az eredményt a bajnoksághoz, felmartam egy vajas kenyeret, kiszaladtam a kocsmából és leültem.

Hú, de jó volt! Ez volt az első mondatom az engem már váró szüleimhez. Roppant örültem, hogy nem kell még kb. 2 órát vezetnem haza, hanem csak elnyúlok a kocsiban. Hazaérve lemostam az út porát, lefeküdtem és úgy elaludtam, mint akinek kötelező. Éjfélkor még felkeltem, beragasztottam a térdemet kinezio tapasszal és aludtam tovább.

7 óra 13 perc alatt, 5,68 km/h átlaggal teljesítettem a 41 km-es távot, 1445 méter szintkülönbséggel, bajnokságban maxpont megvan, szuperhíró vagyok! :D