Várkúti hegyifutó verseny 1. forduló

2015.12.07

Elérkezett az a nap is, amikor nem úgy sikerültek a dolgaim, ahogyan általában szoktak. Most tényleg csirke voltam! Eredetileg csak december közepén versenyeztem volna ismét, így adva magamnak egy kis pihenést és a gyógykúra végén csaptam volna újra a lovak közé, hiszen kicsit regenerálódnia is kell a szervezetemnek. A gyógykúrával egy időben a gyomrom ráncba szedésére diétába is kezdtem. Ha nem hajtott volna a vérem és szépen az eredeti terv szerint haladok, nem akarok "belehalni" a Várkúti hegyifutó verseny 1. fordulójának teljesítésébe...

Vasárnap délelőtt elindultunk Várkútra futni Kittivel. A Várkút felé vezető autóút nem változott az elmúlt húsz évben, ugyanolyan rossz. Gyerekkoromban rendszeresen jártunk ide, és később is túráztam erre többször, így nem volt idegen a terep. Már előtte is mondogattam, és még odafelé úton is végig azon agyaltam, hogy elég lenne nekem most csak egy kör (4,1 km 175 m szint), aztán mégis két körre neveztem. Egy fél év elválaszt a senior (35+ év) kategóriától, így még idén felnőttben (18-35 év) indultam. Jövőre már büszkén futok én is a seniorban! :)

Nagyon hideg volt. Hiába melegítettünk be háromnegyed 11-kor, nem rajtoltunk el 11 órakor, mert olyan sokan neveztek, hogy állt a sor. Én a héten felhívtam a megadott számot, hogy kell e előnevezni, mert nem találtam rá felületet, csak egy email címet, azt mondták nem kell. Mások is hasonlóan gondolkodhattak, hogy elég helyben, így feltorlódtunk. A ködös, párás, hideg idő ellenére szép számmal összegyűltünk. A rajtra való várakozás alatt jót beszélgettünk, nevettünk. Még akkor is volt bennem valami fura érzés, mert egyfolytában ásítoztam, és olyan fáradt voltam, hogy csuda (oka a csökkentett szénhidrátbevitel). Aztán végre megérkezett a Mikulás és elrajtoltunk.

A táv elejével nem volt gondom, szeretem az emelkedőket ugyebár, elég jól meg is futottam egy darabig. Aztán rettenetesen furcsa érzésem lett, mintha a talpamra egy 10 centi vastag réteg került volna. Futnék, szaladnék, gyalogolnék, de nem bírok. Mintha egy helyben álltam volna, és közben mégis haladok. A levegővételem is szétesett, ziháltam. Hamarosan sípolt a fülem is és azt éreztem, hogy egyetlen centit sem haladtam előre, viszont láttam, hogy már rég lejtőn futok. A lejtőfutás némileg visszarázott. Azt hajtogattam magamban, hogy ez az örömfutás rész, ez az örömfutás rész és valahol útközben elhagytam a tíz centi vastag patkót a lábamról. Nagyon jól haladtam egy ideig, majd ismét jött a fura érzés, mintha kivettek volna a saját testemből és kívülről nézem, ahogy futok, ott sem vagyok. Rögtön tudtam, hogy a kaja a baj. Pontosabban annak hiánya. Annyira flottul megterveztem mindig a táplálkozásomat, erre én hülye, képes vagyok egy tisztítós időszakban futóversenyre menni... Nem emlékszem az ezt követő szakaszra, a szemem jojózott én pedig futottam, ahogy bírtam. Láttam egy fiatalembert összegörnyedve, kérdeztem, minden rendben van e, intett, hogy rendben. Remélem jól van! Kiderült, hogy van, aki tőlem is szarabbul volt...

Az első kör vége felé gondolkozni kezdtem, hogy kiszállok. Nem szégyen az, más is járt már így és különben is van egykörös kategória, majd átsoroltatom magam. Aztán győzött az a hülye, fene nagy büszkeségem és összekapva magam befordultam a második körre. A pszichésen generált erőm nem tartott sokáig. Mikor rápillantottam az órámra és rájöttem, hogy saját magamhoz képest már eddig is nagyon rossz időt futottam, szétestem fejben. Amikor megláttam, hogy egy jó erőben lévő, húsz év körüli srác visszafordul gyalog a második kör első szakasza után, teljesen széthullottam. Valahogy felküzdöttem magam a dombra, és próbáltam haladni. Azt vettem észre, hogy lassulok. Nagyon-nagyon lassulok. Belülről mélabús bandukolásnak éreztem az egészet. Még a lejtőfutás sem ment. Azon gondolkoztam, hogy ott ahol vagyok leülök, és aki utánam jön, szólok, hogy küldjenek értem valakit és vigyenek le ölben, mert itt nyiffanok ki. Nem voltam fizikailag rosszul, nem volt hányingerem, nem szédültem, nem fájtak a lábaim, vagy a csípőm, egyszerűen olyan gyenge voltam, hogy egy marék szárított lepke is lehagyott volna... Rápillantottam az órámra és azt láttam rajta, hogy már csak szűk egy kilométer van hátra, így nekiiramodtam. Aztán valahogy nagyon hosszúnak tűnt az az egy kilométer... Ránéztem megint és kiderült, hogy elnéztem... basszuskulcs... nem egy, hanem még két és fél kilométer! Ott hullottam szét harmadjára. Elkezdtem sétálni. Zsongott a fejem. A futók sorban előztek. Nem érdekelt. Azon járt az eszem, hogy kell ez nekem, mit akarok én, futni se bírok, abbahagyom az egész futást a p... Aztán mintha fejbe kólintottak volna, eszembe jutott, hogy mit rinyálok itt, hiszen ennek a tízszeresét képes vagyok lefutni. Kicsit felszívtam magam és megpróbáltam ismét valamiféle futómozgást imitálni. Aztán utolért Jutka, aki megmentőmként "behúzott" a célba.

A célban Kitti jött felém, kezében egy pohár teával, amit rögtön nekem adott, mert látszott rajtam, hogy nem vagyok túl jól. Bementünk leadni a dugókát, ott két pohár tea és egy csoki mikulás helyre tett. Miután észhez tértem, mérgeskedtem egy kicsit, hogy lehetek ilyen hülye. Sikerült megszenvednem egy futóversenyt. Ilyen is kell! Még a fotózkodás is elmarad. Almaevés közben szelfiztünk Kittivel a kocsiban, hogy mégis legyen valami.

Haza indulás előtti sztárszelfi :)

Ettől szintesebb, nehezebb, hosszabb terepen is futottam már sokkal melegebb és hidegebb időben is, mégis ezt tartom az eddigi legnehezebben teljesített távnak. Ott rögtön eldöntöttem, hogy azonnali hatállyal beszüntetem a tisztítós diétát és hazaérve mentem túróért, tejfölért és szalonnáért a csuszához. A nehezebb időkre félre tett Mikulás csokijaimat jól megettem közben. Mindet! Délután még elmentünk korcsolyázni a húgommal és a keresztfiammal, ahol találkoztunk az igazi Mikulással, aki álcázva, ember ruhában korizott. (Biztos, hogy ő volt, ma is láttam a pirosnál! :)) Este tovább folytattam a pótlást és még kétszer vacsoráztam, biztos, ami biztos! :)

Keresztfiammal korizunk

Szóval sikerült egy egyébként nagyon jó futóversenyt megszenvedni. Az 1. fordulót (8,2 km kb. 350 m szint) 59:32 perc alatt teljesítettem. Mivel a Várkúti hegyifutó versenysorozat háromfordulós, így januárban a második fordulón revansot vehetek. Kitti legalább jót futott, ez vigasztal valamennyire! Ez most nyögvenyelős volt, de attól még szupergörl vagyok! :D